Napelemparkot foglalt le a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, az ügyben egy napelemparkot is lefoglaltak – közölte a szervezet.

A közlemény szerint gyanúsítottként hallgatták ki egy észak-alföldi gazdasági társaság korábbi és jelenlegi ügyvezetőjét, aki fiktív adatokkal és hamis okiratokkal 900 millió forint értékben csalt el támogatásokat. A NAV munkatársai „követelésként foglalták le egy napelempark jövőbeni termelésének ellenértékét is”, az akcióban a költségvetést ért kár teljes egészében megtérül – írták.

A társaság régi és új ügyvezetője is fiktív adatokkal csalt a napelempark létrehozására kiírt pályázatokon. A projekthez szükséges önerővel sem rendelkeztek, annak meglétét valótlan tartamú magánokirat felhasználásával próbálták igazolni – olvasható a közleményben, amelyben kitértek arra, hogy a cég a termelőeszközök beszerzéséhez – a vissza nem térítendő támogatás mellett – kamatmentes kölcsönt is kapott.

A közlemény szerint a pályázati összeg igénylésének egyik feltétele három érvényes árajánlat volt, de a becsatolt német és dán ajánlatok fiktívnek bizonyultak. A beszerzett burkolatjelfestőt sem a legjobb árajánlatot adó cégtől vették meg, ráadásul kiderült, hogy a pályázatban feltüntetett azonosítókkal nem is gyártottak olyan gépet.

Az akcióban a nyomozók egyszerre több helyszínen gyűjtöttek bizonyítékokat. Több mint egymilliárd forint értékben zároltak ingatlanokat, köztük négy, egyenként 500 kilowattóra teljesítményű napelemes kiserőművet. A napelempark által a jövőben megtermelt villamosenergia ellenértéke – a követelés erejéig – a NAV-hoz folyik majd be – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. február 11.

150 milliós kárt okozó adócsalók ellen emeltek vádat

Közterhek csökkentésére kiépített céghálózattal 150 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy férfi és hét társa az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
2021. május 10.

2015-ös százmilliós áfacsalás miatt emeltek vádat

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy férfival szemben, aki nem vallotta be az általa vezetett tatai gazdasági társaság termékértékesítéséből eredő bevételét és csaknem százmillió forint áfát nem fizetett meg.