NAV: a személy- és vagyonvédelmi szektor különösen kockázatos


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A baranyai őrző-védő cégpiramis elleni vádemelés után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felhívja a figyelmet, hogy a területen jellemző a számlázási láncolatokkal elkövetett adókijátszás, adóelkerülés, és a fekete foglalkoztatás, így érdemes utánanézni az adatbázisokban a partnereknek.

Az adóhatóság közleményben kéri a vállalkozásokat, hogy ha a számlabefogadóként adókijátszást gyanítanak, akkor a saját üzleti ellenőrzésükön túl tegyenek intézkedéseket. Attól a gazdálkodótól ugyanis, aki a szolgáltatásokról befogadott számlák alapján levonná az áfát, elvárható, hogy kizárja az adókijátszásban való részvétel kockázatát. Ha a kockázat ellenére nem tesz semmit azért, hogy üzleti partnerének megbízhatóságáról meggyőződjön, a NAV az adólevonási jogot megtagadhatja.

Érdemes és szükséges is dokumentálni, hogy a vállalkozás megtett mindent, ami módjában állt, hogy megelőzze a költségvetési kárt.

Érdemes végigfuttatni egy lekérdezést

A vállalkozások megbízhatóságáról a nyilvános cégadatok, a közzétett beszámolók mellett elsősorban a NAV honlapján tájékozódhatnak (adószám érvényessége, jelentős vagy tartós adótartozás, végrehajtás alatt állók stb). Az áfaalanyok lekérdezése menüpontban csak a vállalkozás adószámát kell megadni és a lekérdezés eredményében láthatóvá válik a bejelentett alkalmazottak száma. Ha egyik teljesítésben részt vevő vállalkozásnak sincs bejelentett alkalmazottja, felmerülhet az adóelkerülési kockázat, mert további alvállalkozás bevonását tiltja a törvény.

Gyanús lehet a túl alacsony díjazás is. A középfokú szakképesítést igénylő vagyonőri munkakörben ugyanis a garantált bérminimum és az arra eső közterhek megfizetése 2019-ben minimálisan 1 356 forintos óradíj mellett lehetséges. Az ez alatti díjazás a foglalkoztatás utáni közterhek elmaradásának kockázatát vetheti fel.

A munkaügyi ellenőrzések adataiból is az derül ki, hogy a személy- és vagyonvédelmi szektor különösen fertőzött terület. Az itt lebukott munkáltatók adták a tavalyi első kilenc hónapban a „feketemunkások” 11 százalékát, ami a 2017. szeptember 30-ig mért 10 százalékhoz képest némi növekedést mutat. Az ellenőrzéssel érintett munkavállalók száma tavaly viszont jóval magasabb volt, mint 2017-ben. Ennek köszönhetően a tavaly félévben az ágazatban dolgozó munkavállalók 18,31 százaléka volt feketén foglalkoztatva a 2017 hasonló időszakban mért 28,78 százalékhoz képest, mely jelentős csökkenést mutat.

Cégpiramis bukott Baranyában

A kockázatokat jól példázza az az ügy is, amelyben nemrégiben tett a NAV Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága vádemelési javaslatot. A megalapozott gyanú szerint az őrzéssel és vagyonvédelemmel foglalkozó céghálózat „trükközött” az áfával és mintegy 200 dolgozó bére után nem fizette a járulékokat. Ezzel 150 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek. A cégláncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották.

Ugyan a dolgozókat bejelentették, a bevallásokat is benyújtották, adót és járulékot nem fizettek. A lebukás elkerülése érdekében az alvállalkozókat rendszeresen lecserélték, azokat strómanok irányítására bízták.

Az őrző-védő szolgáltatás ellenértékéből az alvállalkozók feketén, készpénzben fizették az alkalmazottakat, levették a saját részüket és a többi pénz a haszonhúzókhoz vándorolt.

Az akcióban először a két legveszélyesebb gyanúsítottat fogták el még 2017-ben a NAV kommandósai. A többi 15 előállított gyanúsított között visszaeső bűnözők is voltak, többen fegyvert, illetve riasztópisztolyt tartottak otthonukban. Mintegy harminc – többnyire baranyai és budapesti – helyszínen dolgoztak akkor a pénzügyi nyomozók, ingatlanokat és luxusautókat foglaltak le, illetve üzletrészeket zároltak.

A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése, hamis magánokirat felhasználása és közokirat-hamisítás bűntettek miatt javasol vádemelést ellenük.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.