NAV-Figyelő 37. hét: Közeleg a régi KATA-sok nyilatkozattételi határideje


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Azoknak, akiknek megszűnt KATA alanyiságuk, szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről.

Megkönnyített KATA bevételi nyilatkozatok

Azoknak, akiknek megszűnt KATA alanyiságuk, szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről.

Azoknak, akik az új KATA hatályba lépése után már nem alanyai ennek az adónemnek, és augusztus 31-én még a régi KATA hatálya alá tartoztak, 30 napon belül, azaz szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről, és az esetleges 40%-os különadóikról. A nyilatkozatot azoknak is be kell nyújtaniuk, akik augusztus 31-én szüneteltették tevékenységüket.

Nyilatkozni a 22KATA jelű nyomtatványon kell, amelyet a NAV honlapjáról, vagy közvetlenül az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) érthetnek el az adózók. Az azonosítást és a vállalkozói adószám kiválasztását követően a kisadózó a 22KATA felületre jut, ahol pár kattintással kitölthető és beadható a nyomtatvány.

A gépjárműadó második részletének befizetési határideje lejárt

A NAV szeptember elejéig elektronikusan is értesítette az adózókat a közeledő gépjárműadó fizetési kötelezettségről.

Az idei második részletet szeptember 15-éig kellett megfizetni a 410-es adónemhez tartozó, 10032000-01079160 számú, NAV Belföldi gépjárműadó bevételi számlára. Utalás esetén a közleményben az adóazonosító jelet vagy adószámot kell feltüntetni és nem a rendszámot!

Az adó rendezésére idéntől egyébként már két új lehetőség is van: a NAV-Mobil új fejlesztésű Gépjárműadó-menüpontjában, amivel pillanatok alatt, mobilról is befizethető a gépjárműadó. Emellett az elektronikus értesítőben van egy közvetlen fizetési link is, ami a netes bankkártyás fizetést teszi lehetővé.

A legfrissebb NAV-figyelőben mellett az is kiderül, merre várhatók adóellenőrzések, Adótraffipax is található benne.

A cikk szerzője, Kertész Gábor az Accace Hungary adómenedzsere. Az Accace az Adó Online szakmai partnere.


Kapcsolódó cikkek

2022. szeptember 20.

A régi KATA és az új KATA közti főbb különbségek

2022. szeptember 1-jétől hatályba lépett a kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló 2022. évi XIII. törvény (a továbbiakban: új KATA), mely számos ponton (így például a bevétel megszerzésének időpontja, adó mértéke, kiváltott közterhek, nyilvántartási kötelezettség tekintetében) azonos rendelkezéseket tartalmaz, mint a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalti adóról szóló törvény (a továbbiakban: régi Katv.) II. fejezete, azonban több fajsúlyos eltérést is találunk. Szeptember 25. fontos határidő azoknak, akik az új KATA alanyai kívánnak lenni.
2022. augusztus 26.

A katások zöme átalányadózásra váltana

Az eddigi katások csupán töredéke tervez áttérni a társasági adózásra vagy a kivára, a legtöbben egyértelműen az átalányadózás felé mozdulnának. Számukra jelenthet segítséget az a legutóbbi módosítás, amely szerint már nem érvényes, hogy az átalányadózásból kilépést követő négy évben nem választható újra ez az adózási forma – olvasható a K&H lapunkhoz eljuttatott felmérésében.
2022. január 10.

NAV-Figyelő 1. hét: itt vannak az új információs füzetek

Információs füzetek jelentek meg az egyszerűsített foglalkoztatásról, az adószám és adóazonosító jel kiváltásáról és a háztartási munkáról – egyebek mellett erről olvashatnak az idei első NAV-Figyelőben.