NAV: készülhetnek a vendéglátósok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átfogó ellenőrzést indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a budapesti vendéglátósok körében, a fellépés célja, hogy véget vessen a vásárlókat megtévesztő visszaéléseknek és rákényszerítse a vendéglátóhelyeket, hogy bevételeikről szabályos bizonylatot adjanak – közölte a NAV hétfőn.


A NAV megelégelve a vendéglátósok „kirívóan alacsony adózási fegyelmét”, más régiók revizorait is mozgósító napi 24 órás ellenőrzésbe kezd frekventált budapesti helyszíneken – olvasható az adóhatóság közleményében, amely szerint a mulasztók szigorú büntetésre számíthatnak.

Mint írták, a NAV fedett próbavásárlásainak tapasztalatai szerint a főváros turisták által látogatott belső kerületeiben kirívó mértéket öltött az egyébként magas árakkal működő vendéglátóhelyek bevételeltitkolása. Míg általában az ellenőrzések egyharmadában, ebben a szektorban ennek kétszeresében derül ki valamilyen szabálytalanság.

A vendégeket jellemzően „nyugtának látszó blokkal” tévesztik meg, azt a látszatot keltve, hogy szabályos bizonylatot adtak. Volt rá példa, hogy amikor az egyik vásárlónak ez feltűnt, a pincér szabályos pénztárgépi nyugtát csak többszöri, határozott kérésre volt hajlandó adni.

Áfa törvény és számlázás szabályainak gyakorlati alkalmazása

Ízelítő a tematikából:

  • Gyűjtő számla
  • Számla korrekciók szabályai
  • Az adóalap meghatározása, valamint az adóalap utólagos csökkenésének esetei és elszámolása
  • A külföldi fizetőeszközben kifejezett ellenértékes ügyletről kibocsátott számla sajátossága

Előadó: Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV

Bővebb információ és jelentkezés>>

Olyan is előfordul, hogy csak az alkoholos termékek eladását bizonylatolják, a többi fogyasztást már nem. Ezekben az esetekben a kasszákba be nem ütött bevétel adózatlanul vándorol a vállalkozó zsebébe – olvasható a közleményben.

Az online pénztárgépektől érkező adatok alapján jogkövetőnek ítélt vendéglátóhelyeket a NAV „nem kívánja zaklatni”.

Az adóhatóság az emelt ellenőrzési szintet mindaddig fenntartja, amíg az érintetteknél a nyugta- és számlaadási fegyelemben javulást nem tapasztal.

A törvénysértésen ért vendéglátósok szigorú büntetésre – az egymillió forintos felső határhoz közeli összegű bírságra, ismételt mulasztás esetén üzletbezárásra – számíthatnak, további következményként pedig utólagos adóellenőrzéssel szembesülnek.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.