NAV: március közepétől elérhetők a szja-bevallási tervezetek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adóhivatal idén is elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, amelyeket március közepétől érhetnek el az adózók a NAV eSZJA oldalán.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is minden adózónak, a magánszemélyeken túl az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készít a személyi jövedelemadóhoz (szja) a bevallási tervezetet, amely KAÜ-azonosítás (ügyfélkapus, e-személyi igazolvánnyal történő vagy telefonos azonosítás) után 2021. március 15-étől érhető el a NAV honlapján.

Akik a hivatal segítsége nélkül maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, azok már most hozzáférnek a 20SZJA bevallási nyomtatványhoz, a kitöltéséhez szükséges webes felülethez és a hagyományos általános nyomtatványkitöltő programhoz (ÁNYK).

A webes kitöltőprogram a legegyszerűbben a NAV eSZJA oldaláról érhető el. Az elkészített bevallások leggyorsabban elektronikusan küldhetők be, azonban a NAV felülete akkor is alkalmas a bevallás kitöltésére, ha valaki nem az Ügyfélkapun nyújtja be azt, hanem hagyományos módon kinyomtatva, papíron – tették hozzá.

Felhívták a figyelmet, hogy az szja bevallásának és befizetésének határideje egységesen, mindenki számára 2021. május 20.

Kiemelték: a NAV eSZJA oldalán már minden aktuális bevallási információ elérhető, emellett a NAV folyamatosan közzéteszi az aktuális tudnivalókat, a bevallási tervezettel kapcsolatos határidőket és teendőket.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is – írta a NAV.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.