Nem lesz drága a dohánykoncesszió
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Gyulay Zsolt szerint nem lesz magas a dohánytermékek árusításához szükséges koncessziós díj, az állam nem akar élni ebből a bevételből, az csak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. fenntartását szolgája.
Az NDN élére a héten kinevezett Gyulay Zsolt a nol.hu-n vasárnap megjelent interjúban így fogalmazott: „Összeget most nem szeretnék mondani. Ugyanakkor az biztos: nem olyan nagyságú lesz, amely visszatartana valakit is attól, hogy ezzel foglalkozzon, ha kedve van hozzá”.
Gyulay Zsolt szerint ez a modell csökkenteni fogja a dohányosok számát; a törvény alapvetően a fiatalokra koncentrál, nekik sokkal nehezebb lesz a dohánytermékek beszerzése. „A forgalmazó helyekre például 18 éven aluli be sem léphet. Ezenfelül a jelenlegi 40-42 ezer elárusító hellyel szemben csupán 6-7 ezer üzemel majd. A lényegesen alacsonyabb szám miatt ezek ellenőrzése sokkal hatékonyabbá válhat” – mondta.
Hozzátette: bízik abban, hogy azok, akik a forgalmazói koncessziót elnyerik, egy ilyen rendszerben nem kockáztatják majd a megélhetésüket, hiszen a koncesszió húsz évre szól. Ez pedig végül is azt eredményezheti, hogy a dohányzók száma éppen a fiatalok körében csökkenhet a leginkább.
Arra a felvetésre, hogy az NDN-nek kell megszerveznie a november 15-én kiírandó állami koncessziós pályáztatást, azt mondta, „a határidők némileg frusztrálóak”. A legnagyobb feladat ennyi idő alatt összerakni a vállalatot, azt a céget, amely elvégzi a pályázatok elbírálását, majd később az ellenőrzéseket – közölte.
Hangsúlyozta, hogy egy új állami vállalat felállítása sok időt vesz igénybe az adminisztráció miatt. „Ez a folyamat még zajlik. Pontos adatokat, hogy a társaság hogyan áll majd fel és mennyien dolgoznak majd benne, azt novemberben tudok mondani. Még azt sem tudjuk, a koncessziókra hány pályázat fut majd be” – mondta.
(Forrás: MTI)