Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Sem az egyszerűsített foglalkoztatásnál, sem a háztartási alkalmazottak esetében nem vezetik be az SMS-ben történő bejelentést az országgyűlés múlt héten elfogadott törvénymódosítása értelmében.
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló a telefonos és az elektronikus, ügyfélkapus adatbejelentés mellett december elsejétől lehetővé kívánta tenni az SMS alapú adatbejelentést is. A gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy erre nincs szükség, ugyanis még az SMS alapú megoldásnál jóval egyszerűbben kezelhető telefonos bejelentés is csak az összes bejelentés kevesebb, mint 1 százalékát tette ki. Az új kifejlesztéséhez és bevezetéséhez viszont több százmillió forintos fejlesztésre lenne szükség, így a parlament úgy döntött, hogy az SMS alapú adatbejelentés ne lépjen hatályba. Változás továbbá, hogy a jövőben a munkáltató a bevallási kötelezettségét – akár telefonon, akár az ügyfélkapun jelentette be az alkalmazottat – az ügyfélkapun keresztül teljesíti.
A csekély várható ügyfélszám és a magas bevezetési költségek indoka a regisztrált háztartási alkalmazottak esetében is fennállnak, ráadásul ezen foglalkoztatottak összlétszáma sokkal kevesebb, mint az egyszerűsített foglalkoztatottaké, így a háztartási munka esetén még inkább indokolatlan az SMS bejelentés bevezetése, így az ezzel kapcsolatos rendelkezések szintén nem lépnek hatályba. A fenti módosítások a törvény kihirdetését követő napon lépnek hatályba.
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!