Nem lesz több bejelentés nélküli adóellenőrzés az Egyesült Államokban


Az amerikai adóhatóság felhagy a magánotthonokban és cégeknél tett be nem jelentett látogatások gyakorlatával az adózók biztonságérzetének erősítése érdekében – jelentette be hétfőn az amerikai szövetségi adóhatóság (Internal Revenue Service – IRS).

A szervezet közleménye szerint változtatnak az évtizedes gyakorlaton, amelynek keretében a szervezet tisztségviselői és fegyvertelen ügynökei személyesen és bejelentés nélkül keresték fel tisztázó célból az adóhátralékot felhalmozó vagy hibás adóbevallást benyújtó magánszemélyeket és vállalkozásokat.

Az intézkedés hétfőn azonnali hatállyal életbe lépett, a bejelentés nélküli látogatások helyett pedig az új gyakorlat az, hogy időpontegyeztető leveleket küld ki a hatóság.

Danny Werfel, az IRS igazgatója elmondta, hogy felülvizsgálat eredményezte az új eljárásrendet, amely a véleményük szerint jobban szolgálja az adófizetőket és az ország érdekeit, a változtatást pedig „a józan ész diktálta” lépésnek nevezte.

Az adóhatósági vezető hozzátette, hogy a váratlan adóellenőri látogatások megszüntetése növeli majd az adóhivatal munkájába vetett bizalmat, és összességében is javítja mind az adófizetők, mind a hivatali alkalmazottak biztonságát.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 28.

Kell-e sírnia Argentínának?

A XIX. század végétől a nagy gazdasági válságig (1930) tartott Argentína igazi aranykora: ekkor az egy főre jutó GDP még az Egyesült Államokat is megelőzte és Argentína a világ 7. leggazdagabb országa volt. A nagy gazdasági válság súlyosan érintette az országot, amely kis túlzással ebből a sokkból a mai napig nem tudott feltápászkodni. Argentína adórendszere bonyolult és nem befektetőbarát.

2023. szeptember 27.

Kreatív pályázatot hirdet az Adóhatóság

 Kreatív pályázatot hirdet 10-23 éves fiataloknak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A Megosztod? című pályázatra adózási témájú alkotásokat várnak.