Nem lesz új szektorális adó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar adórendszer inkább a szolgáltató, és nem a termelő szektort terheli – mondta Szijjártó Péter a Wirtschaftsblattnak nyilatkozva.


Nem várhatók új szektorális adók Magyarországon – jelentette ki Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára a Wirtschaftsblattnak adott interjújában, és emlékeztetett: sok, a kormány által bevezetett ágazati adó határozott idejű volt és már megszűnt.

Az államtitkár nem értett egyet azzal, hogy a kormány intézkedései elbizonytalanítják a befektetőket. „Ez nem bizonytalanság, hanem változás, amit nem mindenki üdvözöl, de van, aki nagyon is” – mondta.

A magyar adórendszer inkább a szolgáltató, és nem a termelő szektort terheli – tette hozzá. A kormány célja Európa termelési központjává tenni Magyarországot – mondta. Mint közölte, 2010 óta német vállalatok ötmilliárd eurót fektettek be az országban, 18 új gyárat építettek és huszonkettőt bővítettek. Rámutatott arra is, hogy az osztrák közvetlen külföldi befektetések terén Magyarország a negyedik helyen áll, emellett Ausztria tavaly november óta – Oroszországot leelőzve – a második legfontosabb kereskedelmi partnere Magyarországnak Németország után.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek