Nem több százezer, csak néhány ezer adóbevallás hiányzik


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem igazak azok a sajtóhírek, amelyek szerint több százezer adóköteles mulasztotta el megküldeni szja-bevallását az adóhivatalnak; csupán pár ezren nem adták be a dokumentumot – mondta az InfoRádiónak az APEH ügyfélkapcsolati és tájékoztatási Főosztályának vezetője. Kovács Ferenc hozzátette idén 4.5 millió személyi jövedelemadó bevallás érkezett az adóhivatalhoz, melynek nyomán a visszaigénylések elérték a 85 milliárd forintot, a késedelmes visszautalás miatt pedig 5 millió forint késedelmi kamatot fizetett eddig az adóhivatal.

Azok, akik késve küldik meg a bevallást, maximum százezer forintos mulasztási bírságra számíthatnak, ez alól azonban vannak kivételek. Ha az adózó azért nem tudta kitölteni a papírokat, mert például kórházban volt, igazolási kérelmet kell csatolnia bevallásához – jegyezte meg Kovács Ferenc.

Bár a bevallások egy részét még nem dolgozta fel a hivatal – mondta a főosztályvezető -, eddig már 85 milliárd forintot utaltak vissza az adózóknak a visszaigénylésekből, ami magasabb, mint tavaly volt összesen..

Amennyiben az APEH nem tudja tartani a visszaigénylések kiutalására szabott 30 napos határidőt, késedelmi pótlékot kell fizetnie. Emiatt eddig 5 millió forintot költött az adóhatóság – monda Kovács Ferenc.

Forrás: Portfolio


Kapcsolódó cikkek

2024. június 18.

A pénztárérték-változáshoz kapcsolódó adóalap-korrekciók a kisvállalati adóban (I. rész)

Bár a kisvállalati adóban 2017. január 1-je óta már nem a pénzforgalmi szemlélet érvényesül az adóalap meghatározása során, mégis létezik olyan korrekciós tétel, amely a pénzmozgáshoz, a pénztár nyitó és záró értékéhez kapcsolódik, és „páros” formában szerepel a jogszabályban (tehát van adóalap-növelő-, és csökkentő verziója is, a pénztárérték változásának előjelétől függően).