Nem volt jogsértő a kiskereskedelmi különadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem sértette a közösségi jogot a bolti kiskereskedelmi árbevételre kivetett magyarországi különadó, amely 2010-től 2012 végéig volt érvényben – foglalt állást csütörtökön az Európai Bíróság illetékes főtanácsnoka a brit Tesco magyarországi leányvállalata által indított ügyben.

Juliane Kokott arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen különadó nem járt a cégek letelepedési szabadságának korlátozásával, valamint nem biztosított az uniós állami támogatási szabályokkal össze nem egyeztethető szelektív előnyt az alacsonyabb árbevételű vállalatok számára.

Leszögezte: az adó progresszív jellegéből adódóan a nagyobb árbevételű vállalatok magasabb átlagos adókulcs alá tartoztak, azaz a cégek e szerint eltérő bánásmód alá estek, ugyanakkor mindez nem járt a külföldi cégek nyílt vagy közvetlen hátrányos megkülönböztetésével, minthogy a szabályok nem tettek különbséget a székhely vagy a származás alapján.

Végül a főtanácsnok megállapítja, hogy a különadó mint árbevétel-alapú közvetlen adó nem forgalmiadó-jellegű, így nem ütközik az uniós áfairányelvbe.

Az Európai Bíróság 2014-ben úgy döntött, hogy felveti a hátrányos megkülönböztetés lehetőségét a bolti kiskereskedelem árbevételére kivetett magyar különadó a kapcsolt vállalatoknál.

A jelenlegi ügyben a Tesco-Global Áruházak Zrt. azért indította az eljárást, mert úgy vélik, hogy az akkori eljárás nem terjedt ki a Tesco működési formájára, másrészt a franchise-rendszerben működő magyar cégekhez képest hátrányos helyzetbe került a brit tulajdonú vállalat. Hangsúlyozták, a rájuk kivetett különadó nem volt összhangban az uniós jogszabályokkal a 2010-2012-es üzleti éveikben.

A 2008-ban kezdődött gazdasági és pénzügyi világválságot követően a magyar kormány úgynevezett ágazati különadókat vezetett be, amelyek célja az egyre nehezebben egyensúlyban tartható államháztartás helyzetének stabilizálása volt.

A 2013. január 1-jén kivezetett bolti kiskereskedelmi különadó 500 millió forint nettó árbevételig nulla százalék volt, majd az adómérték három fokozatban 0,1-ről 0,4 százalékra nőtt, végül a 100 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétel után 2,5 százalék volt.

A főtanácsnok feladata, hogy pártatlanul, függetlenül eljárva javaslatot terjesszen az Európai Bíróság elé a rábízott ügy megoldására vonatkozóan. Indítványa nem köti a bírákat, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ítéletek többnyire megegyeznek az előzetes állásfoglalással.

A luxembourgi bírák ezután kezdik meg a tanácskozást. Ítéletüket később hozzák majd meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.