Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több mint 700 ezer lakáshitelesen segíthet a lakáscafeteria, vagyis az, hogy a cégek 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását – hívja fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A tárca kiemeli, hogy támogatás akár cafeteriaelemként is választható.
Tavaly áprilisban lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig támogathassák dolgozóik lakáshitel-törlesztését, vagy lakásvásárlását.
Az NGM keddi közleményében kifejti: a munkáltató ötévente legfeljebb ötmillió forintot juttathat adómentesen – a fizetésén kívül – a dolgozójának azért, hogy törlessze forint-, vagy devizaalapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága – közölték.
Az adómentes támogatást új vagy használt lakás vásárlására, és építésre is fel lehet használni, a juttatás összege nem lehet több a vételár vagy az építési költség harminc százalékánál – írja a minisztérium.
Az év elején dönthetik el a munkavállalók, hogy milyen cafeteriaelemeket választanak. A Szép-kártya, Erzsébet utalvány és helyi utazási bérlet mellett az érintetteknek érdemes megfontolni a lakáscafeteria megjelölését is. Az NGM kiemeli: a lakáshitel-törlesztés, a lakásvásárlás támogatása adómentes juttatás, amely a gyakorlatban azt jelenti, hogy semmilyen közterhet nem kell fizetni utána.
Közölték azt is, hogy a forintosításnak köszönhetően csaknem félmillió jelzáloghiteles 3600 milliárd forint összegű tartozását védte meg a kormány az árfolyamkockázattól. Őket is segíti a lakáscafeteria, amellyel az immár forintban fennálló tartozásukat tudják adómentesen csökkenteni – olvasható a közleményben.
(MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!