Nincs lehetőség átfogó adóreformra 2009 előtt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átfogó adóreformra volna szükség, ez azonban 2009 előtt nem lehetséges, mert a költségvetés egyensúlyi helyzete nem engedi meg – mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke.

A gazdasági versenyképesség növeléséhez a munkáltatók munkabérhez kapcsolódó terheinek csökkentésére volna szükség – vélekedik a szakember, aki a Gazdasági Versenyképesség Kerekasztal munkájában is részt vesz. A bankszövetség elnöke szerint a koalíciós megállapodás kiegészítésében ismertetett adómódosítási tervek a pénzintézetek számára nem jelentenek érzékelhető változást.

A 2008-tól tervezett adóváltozások Erdei szerint inkább egyszerűsítések, amikre az adószint szinten tartása mellett kerül sor. Ahhoz, hogy a bejelentett egyes intézkedések – így például az ingatlanadó bevezetésének – hatását meg lehessen ítélni, ismerni kellene a részleteket – tette hozzá.

Az egyszerűsítés irányába elindulást örvendetesnek nevezte, mivel szerinte az adóbevallások egyszerűsítése és a kisadók összevonása csökkenti a gazdasági szereplők költségeit, kedvez a versenyképességnek.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. június 20.

Mi történhet még idén a forinttal és a magyar kamattal?

A napokban látott forintgyengülés ellenére az euró jegyzése a 385 és 400 forint közötti sávban maradhat az idén. Legalábbis erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője alapesetben, azaz akkor, ha nem történik jelentős változás az év hátralévő hónapjaiban a világ- és a magyar gazdaságban. A szakember beszélt a magyar inflációról, a várható kamatpályáról és a szükséges kiigazításról, valamint az uniós kilátásokról is.

2024. június 20.

Illeték: cserét pótló vétel

Életünk során adunk-veszünk dolgokat, akár ingatlanokat is. Változunk is változtatunk. Abban az esetben, ha ingatlant szerzünk ellenérték fejében, általában vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Az ingatlan szerzése, átruházása, hasznosítása jogi esemény is, mely akár csere formájában is megvalósulhat. Jelen cikkben az illetéktörvényben szereplő csere, illetve cserét pótló vétel szabályait, érdekességeit mutatjuk be.

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.