Niveus: nem tehetők áfamentessé az alapvető élelmiszerek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyes élelmiszerek árát befagyasztotta a kormány, ennek kapcsán merült fel kritikaként, hogy miért nem az áfát csökkentették az árrögzítés helyett. A jelenlegi EU-s szabályok alapján erre korlátozott lehetőségük lenne. A csirke- és sertéshús, a tej már most is 5%-os áfakulcs alá esik, amit sem eltörölni, sem tovább csökkenteni nem lehet. Az olaj, a liszt és a cukor áfája viszont minden további nélkül csökkenthető lenne. A magyar kormány áfacsökkentési lehetőségeit járta körül a Niveus Consulting Group.

Nemzeti mozgástér az áfakulcsokban

Az áfarendszert több mint fél évszázada EU-s szinten szabályozzák és azt, hogy az áfa EU-s hatáskörbe tartozik még az EU-val szemben kritikusabb tagállamok sem kérdőjelezték meg soha – szemben például a társasági adóval, ahol élénk vita folyik a hatáskörökkel kapcsolatban. A tagállamoknak ezért csak az EU-s szinten közösen elfogadott irányelv adta keretek között van lehetőségük az áfát szabályozni, ami többek között meghatározza, hogy milyen áfamentességeket lehet adni, milyen mértékben kell meghatározni az áfa mértékét és milyen termékekre, szolgáltatásokra lehet az általánosnál alacsonyabb áfakulcsot alkalmazni.

Fischer Ádám, a Niveus Consulting Group jogi partnere kiemelte, hogy az irányelvben meghatározott áfamentes ügyleteken túl semmi más nem lehet áfamentes. Az alapvető élelmiszerek nem áfamentesek az irányelv szerint, így nincs lehetőség arra, hogy a kormány „eltörölje” az áfát az esetükben. Azzal, hogy a lengyel kormány ezt meglépte, az EU jogba ütköző módon járt el.

Alacsonyabb áfakulcs

Jóval nagyobb mozgástere van viszont a magyar kormánynak abban, hogy egyes alapvető élelmiszerek esetében ne az általános, 27%-os, hanem alacsonyabb áfakulcs szerint kelljen adózni. Az irányelv szerint ugyanis egy vagy két kedvezményes adómérték alkalmazható – nálunk kettőt használnak, az 5%-os és a 18%-os áfakulcsot. Fontos viszont, hogy még a kedvezményes adómérték sem lehet alacsonyabb, mint 5%. A csirke- és sertéshús, valamint a tej már most is a legalacsonyabb, 5%-os áfakulcs alá esik, itt további mozgástere nincs a magyar kormánynak.

Az irányelv azt is meghatározza, hogy milyen termékeket lehet a kedvezményes áfakulcs alá sorolni. Ezek között első helyen szerepelnek az „Emberi és állati fogyasztásra szolgáló élelmiszerek; általában élelmiszer-készítésre szolgáló élő állatok, magvak, növények és összetevők”. Semmi akadálya tehát annak, hogy a lisztet, a cukrot és az étolajat is – amelyek most 27%-os áfakulcs alá esnek – a kormány valamelyik kedvezményes áfakulcs alá soroljon be, ahogy például a kenyér most is 18%-os áfakulcs szerint adózik. Ez önmagában jelentősen csökkenthetné ezen termékek árát vagy az árrögzítés esetén csökkentené a kereskedők veszteségét.

Hogyan sorolható a kedvezményes áfakulcs alá egy termék?

Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentéséhez semmilyen különleges eljárásra nincs szükség. Mivel ezt irányelv maga is megengedi, , így sem az Európai Bizottság, sem más EU-s szerv engedélyére nincs szükség. A kormány önállóan, a veszélyhelyzetre figyelemmel akár rendeleti úton is, dönthet úgy, hogy módosítja a magyar áfa törvényt és mostantól a liszt, a cukor és az étolaj után is ’csak’ 5% vagy 18% áfát kellene fizetni. Sőt ez lehet ideiglenes áfacsökkentés, hiszen nem is olyan rég, az éttermek bezárásakor ilyen lépésre már sor került a házhozszállított ételek esetében.


Kapcsolódó cikkek

2022. január 13.

Gulyás: azért nem szabályozták a kenyér árát, hogy ne tegyék tönkre a pékségeket

A szerdán bejelentett élelmiszerárstopról Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Kormányinfón azt mondta: remélhetőleg ez a kormánydöntés nagy könnyebbséget jelent azoknak, akiknek az alapvető élelmiszerek drágulása komoly terhet okoz. Az élelmiszerárakat október 15-i szinten rögzítik, az online pénztárgépadatok alapján rendelkezésre állnak az akkori árak – fűzte hozzá. A miniszter szerint a benzinárplafon bevált, a kormány február közepén dönt a meghosszabbításáról.
2019. december 13.

Az áfacsökkentés is hozzájárult a halfogyasztás emelkedéséhez

Nő a magyarországi halfogyasztás az utóbbi tíz évben, de még mindig messze az európai uniós átlag alatt van; az agrártárca azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves 5,7 kilogrammos átlag megduplázódjon Magyarországon – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, a halfogyasztást népszerűsítő sajtótájékoztatón.
2021. december 21.

Az áfacsökkentés ráfért a lakáspiacra

Az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése és a támogatások nagy lökést adtak a lakáspiacnak, elsősorban a vidéki családi házak építése ugrott meg az idén a Takarék Index 2021-es lakáspiaci összefoglalója szerint.