Nőhet a csekkadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Orbán Viktor kiigazító csomag kidolgozására kérte fel Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. A miniszter a tranzakciós adó lehetséges növeléséről beszélt.


A kormány gazdaság- és társadalompolitikájával összeegyeztethető és egyben az Európai Unió számára is elfogadható lépések kidolgozására kérte fel csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert annak érdekében, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól – közölte a kormányszóvivő csütörtökön.

A Fidesz elnökségének rendkívüli ülése után Rogán Antal frakcióvezető elmondta, hogy a megbeszélésen rögzítették azokat az intézkedéseket, a területeket, amelyek módosításába vagy visszavonásába semmiképpen nem egyezik bele a kormány. Így nem lehet szó a magánszemélyek, illetve a kis- és középvállalkozások adóterheinek növeléséről, a nyugdíjak megadóztatásáról, a rezsicsökkentés visszavonásáról, a családtámogatások csökkentéséről, valamint a gyermekek utáni adókedvezmények felülvizsgálatáról sem – mondta a frakcióvezető.

Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a Hír Televíziónak adott nyilatkozatában azt mondta, hogy a tranzakciós adó növelése kerülhet szóba. A miniszter elmondta, hogy az illetékből a tervezettnél kevesebb bevétel folyt be az államkasszába. Az Európai Bizottság néhány napja közzétett tavaszi előrejelzésében az idei évre is és 2014-re is akkora költségvetési hiányt mutatott, amely nem elegendő a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséhez. Varga Mihály korábban azt mondta, hogy ennek ellenére nincs szükség megszorító intézkedésekre a 3 százalék alatti hiánycél tartására – írja az Origo.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.