Növekedési adóhitel: van, aki él vele


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint 70 cég élt a növekedési adóhitel lehetőségével – közölte az NGM.


A növekedési adóhitel a vállalkozások az egy összegben esedékes társasági adót két év alatt, 8 részletben fizethetik meg.

A növekedési adóhitellel a feltörekvő, legálisan működő vállalkozások számára nyújt pénzügyi segítséget. A növekedési adóhitelnek köszönhetően a 70 cég két év alatt együttesen mintegy 542 milliárd forintnyi adóra vehet igénybe fizetési halasztást, amelyet további beruházásokra fordíthat. 

A pénzügyi segítség nem titkolt célja a gazdaság fehérítése – közölte az NGM. A kedvezmény motivációt jelenthet a most még szürke zónában tevékenykedő cégek vezetőinek is, hiszen megéri a bevallásban feltüntetni az eddig eltitkolt bevételt is. Növekedési adóhitel abban az esetben igényelhető, ha egy vállalkozás egyik évről a másikra megötszörözi adózás előtti eredményét, ekkor a növekmény után az adót nem a tárgyévben, hanem a tárgyévet követő két adóév során minden negyedévben, nyolc részletben kell megfizetnie. 

ADÓklub Online 2016 – Androidos okostelefonnal

 

ADÓ szaklap online

ADÓ-kódex szaklap online

Számviteli tanácsadó szaklap online

Áfa-kalauz szaklap online – ADÓ

kérdések és válaszok

Ado.hu Prémium cikkek

Rendelje meg most >>

A kedvezmény ösztönözni kívánja a gyorsan növekvő vállalkozásokban keletkezett profitok magyarországi befektetését is. Ennek érdekében az a cég, amelyik tárgyi eszköz beruházást valósít meg és növeli munkavállalói számát, egy bizonyos értékhatárig csökkentheti a növekedési adóhitelre jutó adó esedékessé még nem vált összegét – tette hozzá az NGM.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.