Olcsóbb és jól működik az e-útdíj rendszer


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tervezett 42 milliárd forint helyett, végül 36 milliárdba került a használatarányos e-útdíjrendszer kiépítése, amely a tavaly július elsejei indulás óta hatékonyan működik – mondta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.


A beruházási összeg magában foglalja az ellenőrzés kiépítését is. Szlovákiában háromszor, Németországban ötször ennyibe került egy kilométerre vetítve a használatarányos útdíjfizetési infrastruktúra kiépítése – tette hozzá a miniszter.

A tavalyi második félévben a tervezett útdíj 75 milliárd forint volt, a beszedett összeg 78 milliárdot tett ki. Idén az első félévben – azaz hétfő estig – eléri a beszedett díj a 79 milliárd forintot – ismertette az adatokat a miniszter.

Seszták Miklós úgy vélte, hogy az útdíj, miután megdrágította a közúti fuvarozást azzal, hogy 2800 forint helyett tízezerért lehet áthaladni az országon, segíti az áruszállítás vasútra terelését. Ehhez azonban az is kell, hogy a vonat ne több nap alatt érjen keresztül az országon – tette hozzá.

A miniszter nem számszerűsítette az egy év alatt beszedett bírságot, viszont elmondta, hogy jelenleg a kormány előtt van egy bírság engedményi jogszabály, amely lehetővé tenné a bírság egy részének az elengedését.

(Forrás: MTI)

Kiskönyvtár az áfáról 3. rész: Áfalevonás és áfa-visszaigénylés

Gyakorlati példákon keresztül bemutatjuk az adólevonási jog természetét, szabályait, az adólevonás általános és különös feltételeit, kitérve a speciális termék- és szolgáltatáskörökre. Ismertetjük az adólevonás tárgyi feltételeit, valamint az áfa-visszaigénylés jelenleg hatályos rendszerét.

Rendelje meg most! Ára mindössze 2990 Ft+ 5% áfa


Kapcsolódó cikkek