Olvadnak a dohánytermékek utáni adóbevételek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A költségvetés dohánytermékek utáni jövedékiadó-bevétele 2012 óta csökken – írja a Napi Gazdaság.


A 2012. évi 344,7 milliárd forintról 2013-ra 311,6 milliárd, majd 2014-re 287,9 milliárd forintra esett vissza – olvasható a Napi Gazdaságban. A bevételek csökkenéséhez az is hozzájárulhat, hogy a dohányzók aránya a 2012-es 29-ről 21 százalékra, a naponta rágyújtóké pedig 28-ról 19 százalékra csökkent – mondta a lapnak  Demján Tibor, a Dohányzás Fókuszpont vezetője a Napi Gazdaságot.

Az újság ír arról is, hogy az illegális cigarettakereskedelem irányába mozdult a piac: bár 2012-re a büntető- és jövedéki eljárásban lefoglalt cigarettatermékek darabszáma és értéke is némi csökkenést mutatott az előző évhez képest, 2013-tól újra nőttek ezek a számok. Míg 2013-ban darabra és értékre is az előző évinél nagyjából 4 százakkal több cigarettát foglaltak le, addig 2014-re az előző évi lefoglalt darabszám 47 százalékkal, az értéke pedig nagyjából ugyanennyivel nőtt – olvasható a lapban.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Rossz lóra tettek

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó haszonból ügetőlovak versenyeztetését finanszírozták, de akadt birtokukban bőséggel készpénz, ingatlan, illetve értékes luxus-sportautó is.

2024. október 4.

Ilyen céges adókedvezmény még nem volt Magyarországon – pénzt utalhat vissza az adóhatóság

Régóta várt lehetőséget vezetett be a jogszabályalkotó 2024. január 1-jével, amely alapján a K+F tevékenységet végző cégek akár pénzvisszatérítésben is részesülhetnek az adóhatóságtól. Ilyen adókedvezményre eddig még nem volt példa Magyarországon, de sokan még mindig nem tudnak róla – hívta fel a figyelmet Bagdi Lajos, a Niveus Consulting Group partnere.

2024. október 4.

A közvetett adózás rendszere Kenyában (2. rész)

Kenya Kelet-Afrika legnagyobb kereskedelmi és pénzügyi központja, és kiemelkedő jelentőségű a turizmus is. Az országban az áfa 1990-ben váltotta az értékesítési adót. Következzenek az érdekes részletek.