Önkormányzati díjemelések miatt indított eljárást a kormányhivatal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogellenes, lakosságot érintő díjemelések miatt kilenc budapesti önkormányzattal szemben indított eljárást a kormányhivatal.

Budapest Főváros Kormányhivatala azt közölte, hogy figyelmen kívül hagyta nyolc budapesti kerületi és a fővárosi önkormányzat a kormány azon rendelkezését, hogy 2021 végéig nem növelhetik a lakosság terheit.

„A kormány döntésének betartása érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala az összes fővárosi kerület döntéseit megvizsgálta és megállapította, hogy nyolc baloldali vezetésű kerületi önkormányzat” (I., IV., VII., VIII., IX., XI., XIV. és XVIII.), valamint a fővárosi önkormányzat ” megsértette a jogszabályt, amikor lakossági díjemelésekről, illetve kötelezetti kör kiterjesztéséről döntöttek” – írták.

Hozzátették, hogy a kormányhivatal ezért tizenhárom törvényességi eljárást indított. A jogszabályellenes döntések parkolási díjakat, lakbéreket, kommunális adót, anyakönyvi, gyermekétkeztetési és közterület-használati díjat is érintenek – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek