Orbán: jövedéki adó- és áfacsökkentés kell az állam extrabevételeinek megcsapolására


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A benzin jövedéki adójának, illetve az alapvető élelmiszerek és a távfűtés általános forgalmi adójának 20%-ról 5%-ra csökkentését javasolja egy most benyújtott javaslatcsomagjában a Fidesz – jelentette be sajtótájékoztatóján Orbán Viktor és Varga Mihály, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke és alelnöke.

Orbán szerint nincsen sem költségvetési, sem nemzetközi jogban fellelhető akadálya a benyújtott javaslatoknak. Egyetlen kivétel ez alól a pártelnök szerint az, hogy az állam extra bevételeket szeretne továbbra is keresni a legkiszolgáltatottabb embereken. A Fidesz javaslatai alapján egy liter benzin ára 15 forinttal, egy liter tej ára 27 forinttal, 1 kg sertéscomb ára 129 forinttal mérséklődne.

Orbán azzal indokolta a beterjesztett javaslatcsomagot, hogy „”új korszakba lépett a világgazdaság, amelynek lesznek fájdalmas következményei””. Egyre inkább úgy látszik, hogy az élelmiszerek és energiaárak emelkedése nem egy átmeneti jelenség, hanem azzal tartósan számolni kell. Ez viszont az állam bevételeit tartósan megemeli a legkiszolgáltatottabb társadalmi rétegek kárára (pl. nyugdíjasok, kkv-k) – hangsúlyozta a pártelnök.

A javaslatcsomag kapcsán Orbán emlékeztetett arra, hogy a 2002-es kormányváltás óta tegnap már 10. alkalommal emelkedett a lakossági gázár (július 1-től 9.9%-kal), míg az Eurostat adatai szerint tavaly hazánkban emelkedett az egyik legnagyobb mértékben (közel 13%-kal) az élelmiszerek ára. Hozzátette azt is, hogy Európa-szerte születnek javaslatok az élelmiszer- és energiaárak drágulási üteme megfékezésére. „”Az ilyenfajta védekezéshez erős gazdaságra és cselekvőképes kormányra van szükség, Magyarország ma egyikkel sem rendelkezik, a kisebbségi kormány kifogást keres”” – hangsúlyozta Orbán. „”Aki időt nyer, az életet nyer, azonnal cselekedni kell”” – szorgalmazta az ellenzéki pártvezér.

Varga Mihály alelnök három javaslatot mutatott be:

1.) A benzin jövedéki adójának mérséklése arra szintre, amelyet minimálisan előír az Európai Unió (ez 1000 literenként 490 euro, amelynél már most is többet szed be a Fidesz adatai szerint az állam).

2.) Az alapvető élelmiszerek áfa-tartalma a jelenlegi 20%-ról 5%-ra csökkenjen. A kiosztott törvénytervezet szerint az alapvető élelmiszerek körébe a Fidesz a következő termékeket sorolja: sertéshús, marhahús, baromfihús, szalámi, szárazkolbász, sonka, párizsi, kolbász, húskonzerv, tojás, tej, sajt, tejtermékek (sajt nélkül), vaj, vajkrém, sertés zsiradék, étkezési szalonna, étolaj, margarin, liszt, rizs, hántolmányok, kenyér, péksütemények, száraztészta, cukor, burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs.

3.) A távhő áfája szintén 20%-ról 5%-ra mérséklődjön. A prezentáció szerint egy kiválasztott, átlagosnak mondott újpalotai lakótelepi 68 nm-es, nyugdíjas házaspár által lakott lakás fűtési költsége havi szinten mintegy 4500 forinttal csökkenne (31600 forintra csökkenne).

Büdzséhatások

Varga Mihály az adócsökkentések költségvetési hatásairól annyit mondott, hogy azok több tíz milliárd forintot is kitehetnek, de nehéz megbecsülni a pontos hatást a lakossági fogyasztás, illetve a fogyasztási rugalmasság bizonytalan alakulása miatt. A több tíz milliárd forintos állami bevételkiesés fedezetével kapcsolatban Orbán kérdésre válaszolva elmondta: az állami már eddig is többletbevételeket realizált az áremelkedéseken (a kormány 290 forintos átlagos benzinárral számolt idénre, míg jelenleg 320 forint körüli a kiskereskedelmi ár literenként) és a vártnál magasabb infláción, illetve bizonyos állami beruházásokon (pl. eszközbeszerzések) is lehetne spórolni. Emiatt úgy látja, hogy akár nullszaldós lehet a javaslatcsomag a büdzsére nézve.

A javaslatokról jövő szerdán az Országgyűlés Házbizottsága tárgyal és a Fidesz abban bízik, hogy ennek keretében összehívják majd a parlament rendkívüli ülését. Így a javaslat július végén akár elfogadásra is kerülhet Orbán jelzése szerint.

Csökkenne az infláció

A javaslatcsomag inflációs hatásaival kapcsolatban a Portfolio.hu kérdésére Orbán Viktor konkrét értékeket nem jelzett, de azt hangsúlyozta: egy dolgot tudunk, hogy az áfacsökkentés mérsékli az inflációt, tehát jó a nemzetgazdaságnak.

A párt vezetői jelezték, hogy a ma bejelentettek mellett a következő időszakban további, az áremelkedések mértékének csökkentését, illetve árcsökkentéseket eredményező javaslatokat terjesztenek majd be a parlamentnek.

Forrás: portfolio.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.