Orbán: korán jönnek az adótörvények


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Július közepéig ülésezik a parlament, addig elkészül a jövő évi büdzsé váza – közölte Orbán Viktor. A miniszterelnök megígérte: ha lesznek többletbevételek, azokat a munkát terhelő adók és járulékok csökkentésére fordítják.


Július közepéig mindenképpen üléseznie kell az Országgyűlésnek, mert előfordulhat, hogy az európai helyzet olyan döntéseket követel, amelyekhez a parlamentre is szükség lesz – nyilatkozta Orbán Viktor kormányfő a Fidesz-KDNP hétfői frakcióüléséről távozóban.

Az ülésen az európai gazdasági helyzetről szólva Orbán Viktor azt mondta: Görögországban nagy a baj, a francia elnökválasztás egyelőre több bizonytalanságot hozott, mint bizonyosságot, így szerinte arra kell készülni, hogy a következő hónapokban is kiszámíthatatlan módon működik majd az európai gazdaság. Ezért azt kérte a Fidesz-KDNP képviselőitől, „most ne a nyári szabadságon törjék a fejüket”, a nyár közepére ugyanis állnia kell a 2013-as büdzsé vázának, és szeptemberben már csak a költségvetés nagyobb egységein belüli részdöntéseket kell meghozni. Mint mondta, megpróbálnak a magyar gazdaság számára, amennyire az a jelenlegi európai viszonyok között lehetséges, kiszámítható, tervezhető költségvetést megalkotni.

Mint mondta, abban bízik, hogy a két éve épülő új gazdasági rendszer, amely stabilizálta a magyar pénzügyi helyzetet, „összességében nagyobb teljesítményre lesz képes, mint ma azt sokan gondolják. De óvatos duhajnak kell most lenni, inkább kétszer túlbiztosított tervezéssel kell előállnunk, mert az európai válság meg általában a felfordult állapot a világgazdaságban azt követeli meg, hogy óvatos tervezési filozófiát kövessünk” – mondta a kormányfő.

Megerősítette: ha többletbevételek folynak be, akkor azokból a munkát terhelő közterheket, adókat, járulékokat szeretnék majd csökkenteni.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.