Ősszel fogadhatják el a bankadó csökkentését


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idén ősszel, az adócsomaggal együtt fogadhatják el a bankadó csökkentését, amelyről hétfőn írt alá szándéknyilatkozatot a kormány és az Erste Bank – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 Ma reggel, valamint a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.


A magyar állam és az EBRD tőkeemeléssel 15-15 százalékos tulajdonrészt szerez az Erste Bank Hungary Zrt.-ben, a bank pedig a jövőben aktívabb finanszírozást vállal, az erről szóló megállapodást az érintettek hétfőn írták alá Budapesten. A megállapodásnak része az is, hogy a bankadó 2016-ban 60 milliárd forinttal csökken, és az adó mérséklése folytatódni fog 2017-2019-ben is.

Varga Mihály a Kossuth Rádió reggeli műsorában kiemelte: 2016-ban a kormány 2 százalék feletti gazdasági növekedést vár, aminek köszönhetően mintegy 200-250 milliárd forintos költségvetési többletbevétellel lehet számolni. Elmondta, ennek egy részéből lehet a bankadóból a hitelezési aktivitás növekedése érdekében engedményt tenni.

A kormány egyelőre nem tervezi, hogy más szektorális különadókat is csökkent, a legfontosabb most a gazdasági növekedés stabil fenntartása, de ez nem zárja ki azt, hogy további ágazatokban is mérlegeljék, szükség van-e a különadókra ilyen formában – tette hozzá.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a március végéig a magyar állam megkapja az Erstétől azt az információcsomagot, amelyből a legfontosabb adatok kinyerhetők, majd a május végéig lezáruló, független könyvvizsgáló átvilágítás után határozzák meg az Erste 15 százalékának vételárát. Utóbbival kapcsolatban a miniszter csak annyit mondott, „tízmilliárdos nagyságrendű” összegről van szó.

Kommentár a hitelintézeti törvényhez

Ez a kommentár minden olyan kérdésre választ ad, mely eddig azért vetődhetett fel, mert sem hivatalos magyarázatban, sem egyéb helyen nem volt található semmiféle iránymutatás, támpont e törvénybeli szabályokkal kapcsolatban, legalábbis nem így egy helyen és egy érthető rendszerbe foglaltan, mint ahogyan most és itt.

További információ és megrendelés >>

Arra a kérdésre, hogy más kereskedelmi bankok is ígértek-e hasonló programot, a miniszter elmondta: csak az Erste részéről volt ilyen felvetés, amit a kormány örömmel fogadott. Az Erste 550 millió eurós (170 milliárd forintos) hitelprogramot indít, a bankadó pedig a 2014-es mérlegfőösszegre számítva 2016-tól a mérlegfőösszeg 0,31 százalékára mérséklődik, ami körülbelül 60 milliárd forintos tehercsökkenést jelent – emlékeztetett Varga Mihály.

Hangsúlyozta, hogy még ezzel a módosítással is „igen jelentősnek mondható” a magyar bankadó.
A miniszter szólt arról is, hogy a bankadó mérséklése a költségvetés szempontjából nem jár kockázattal, mert a hitelezési aktivitás, valamint a munkahelyek számának és a beruházásoknak a növekedése a bevételi oldalon visszahozza a kiesett összeget.

Varga Mihály szerint a hétfőn aláírt szándéknyilatkozat új keretbe helyezi a magyar bankrendszer működését: a konszolidáció évei után a kormány is komoly kötelezettségeket vállalt a bankadó csökkentésével, az Erste pedig hitelezési programot indít. Hozzátette, vállalták azt is, hogy „az állam tulajdonában lévő magyar banki tulajdontól három éven belül meg fogunk válni”.

A magyar állam az Erstében – amelynek mind igazgatóságába, mind felügyelőbizottságába 1-1 képviselőt delegál majd – rálát a bank működésére, de ennél fontosabb, hogy az állam jelenléte segíti, hogy a magyar gazdaság érdekeivel hosszú távon harmonizáló döntések szülessenek – emelte ki Varga Mihály.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 21.

Árfolyam az áfában (II. rész)

Az Áfa tv. az euróban megadott értékhatárok forintosítására bizonyos esetekben fix árfolyam alkalmazását írja elő, más esetekben évenként változik az alkalmazandó árfolyam.

2024. február 20.

Még egy hónapig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

Még egy hónapig, március 18-áig lehet kérni az szja-bevallási tervezet postázását az adóazonosító jel és születési dátum megadásával többféle módon is, március 15-étől pedig mindenki megnézheti online az szja-bevallási tervezetét, legegyszerűbben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélportálján, vagy az eSZJA-oldalán – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn közleményében.