Pénzügyminisztérium: folytatódik az adócsökkentési politika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány adócsökkentési politikája jövőre több mint 200 milliárd forintot hagy a gyermekes családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál – közölte a Pénzügyminisztérium.

A közleményben felidézik, hogy 2017-ben az Európai Unióban Magyarország nyerte el a legnagyobb adócsökkentő címet, és az első helyezést jövőre is megtarthatja az ország.

Részletezik, hogy többek között a kétgyermekes családok adókedvezménye havi ötezer forinttal emelkedik, az UHT és az ESL tej áfája pedig a legalacsonyabb mértékű, öt százalékos lesz.

Hangsúlyozzák: a nyugdíjas munkavállalók, illetve az őket foglalkoztató vállalkozók is jobban járnak jövőre, ugyanis az öregségi nyugdíj mellett dolgozók jövedelme után 2019-ben már csak a 15 százalék személyi-jövedelemadót kell fizetni. Jelenleg mintegy 70 ezren dolgoznak nyugdíj mellett, számuk a kedvező adószabályok miatt jövőre jelentősen nőhet.

Folytatódhat a szociális hozzájárulási adó mérséklése is. A közteher a mostani 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkenhet 2019. július 1-től. A két százalékpontos csökkentés 130 milliárd forintot hagyhat jövőre a gazdaságban – közölték.

Nyolcmillió forintról tizenkétmillió forintra nő január 1-jétől a legkisebb vállalkozások áfamentessége. A kisvállalkozások ezzel amellett, hogy mintegy 10 milliárd forintot spórolnak, megszabadulnak az áfabevallás kitöltésének kötelezettsége alól is. Egyre többen választhatják a kisvállalati adót is, miután a belépési határ megduplázódott, félről egymilliárd forintra nőtt – álla közleményben.

A tájékoztatás szerint az adócsökkentések a hitelintézeteket is érintik: az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal kötött (EBRD) megállapodás értelmében a bankadó felsőkulcsa 0,21 százalékról 0,2 százalékra csökken. Húszezer forintig pedig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól.

Nemcsak a közterhek csökkennek jövőre, hanem az adóadminisztráció is – írja közleményében a PM. Az egyszerűsítés jegyében öt adófajta szűnik meg. A magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 75 százalékos különadón kívül megszűnik a hitelintézeti különadó és a kulturális adó is.

A baleseti adó a biztosítási adóba, és az egészségügyi hozzájárulás (eho) pedig a szociális hozzájárulási adóba olvad. E mellett egyszerűsödik a cafetéria-rendszer is. Jövőre kedvezményes közteherfizetés mellett csak a SZÉP-kártya három alzsebébe lesz adható béren kívüli juttatás – írta a PM, amely szerint érdemi adminisztrációtól szabadítja meg a cégeket az, hogy jövőre már nem kell bejelenteni a foglalkoztatottnak dolgozója végzettségére, szakképesítésére, illetve azt ez igazoló okiratokra vonatkozó adatokat.

A közlemény szerint több százezer egyéni vállalkozónak az hoz könnyebbséget, hogy számukra is elkészíti az adóhivatal a bevallási tervezetet, de jelentős bürokrácia-csökkentés az üzleti és magáncélra is használt személygépkocsik bérbevétele esetében követendő új szabály is, amely szerint jövőre a bejövő számlák áfa tartalmának 50 százaléka külön útnyilvántartás vezetése nélkül is levonhatóvá válik.

A december 20-ig elvégzendő adófeltöltési kötelezettség szabályai is enyhülnek. Az itt tévesztő cégek esetében a maximális mulasztási bírság-mérték a felére csökken. Jövőre a befizetett előleg és az adóévi adó kilencven százalékának különbözete után maximum tíz százalék lehet a bírság. A csoportos társasági adóalanyiságot választók számára az úgynevezett transzferár dokumentáció alóli mentesülés szintén jelentős egyszerűsítést jelent – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.