Piacon razziázott a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A tisztességes kereskedők kérésére tartott razziát a nyíregyházi piacon a NAV; az akció során több százezer forint adóhátralékot fizettettek ki a feketéző kereskedőkkel.


Linczmayer Szilvia, a hatóság adószakmai szóvivője elmondta: a szigorú ellenőrzést a tisztességesen működő vállalkozások kezdeményezték, mert az utóbbi időben elburjánzott az engedély, illetve számla nélküli árusítás a piacon.

Az akcióban részt vevő adóellenőröket és végrehajtókat egyenruhás pénzügyőrök is elkísérték, mivel számítani lehetett arra, hogy az ellenőrzést észlelve az érintettek – teljes árukészletüket hátrahagyva – eltűnnek. A gazdátlanul hagyott árut a NAV ellenőrei autóra rakták, a megjelenő tulajdonosokról pedig kiderült, hogy egyiküknek nincs vállalkozói engedélye – közölte a szóvivő.

Az ellenőrzés során a végrehajtók több százezer forintos adótartozást fizettettek ki a kereskedőkkel, akik között akadt olyan is, aki már ötmillió forinttal tartozott az államnak. A hatóság szakemberei külföldi zugárusokat is találtak a piacon, akik – a kereskedőkhöz hasonlóan – csak akkor tarthatták meg árukészletüket, ha kifizették a kiszabott bírságot – tette hozzá Linczmayer Szilvia.

A piacon talált hamis márkajelzésű termékeket a pénzügyőrök lefoglalták, azok árusítóját pedig előállították.

A szóvivő megjegyezte: az adótartozások miatt és a tisztességes kereskedők védelmében további akciókra lehet számítani a piacokon.

(Forrás: MTI)

Tervezzen az őszre Hungary Cardért!

Jelentkezzen most Rodin képzésekre, és mi meglepjük Önt egy Hungary Card Basic – Magyar Turizmus Kártyával, a Hotelinfo Iroda jóvoltából, melyet a rendezvény helyszínén veheti át!

Rendezvénynaptárért kattintson >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. október 10.

Tiltakozik az Adótanácsadó Egyesülete

Az Adótanácsadók Egyesülete határozottan tiltakozik az Ügyfélkapu+ 2025. január 16-tól történő kötelező bevezetése ellen. Legalább fél év halasztás szükséges, mert a könyvelők, adótanácsadók, valamint mikró- és kisvállalkozás ügyfeleik az előző év zárlati munkájuk csúcs időszakában erre nem lesznek kellően felkészülve. Mint szakmánk elkötelezett képviselői javaslatunkat megküldtük a kormányzati szerveknek.

2024. október 10.

IAFAK, avagy általános forgalmi adó visszatérítése belföldön nem letelepedett adóalanyok részére

Az Adó szaklap friss számában megjelent írásban azt mutatja be, hogy az IAFAK jelű, „Kérelem és kiigazítási nyilatkozat a belföldön nem letelepedett adóalanyokat és a Közösség más tagállamában nyilvántartásba vett nem adóalany jogi személyeket, valamint az egyablakos rendszerekbe regisztrált adóalanyokat megillető általánosforgalmiadó-visszatérítéshez megnevezésű kötegelt nyomtatvány (a továbbiakban: IAFAK nyomtatvány) kitöltése és benyújtása útján milyen módon valósulhat meg a magyar áfaalanyok által teljesített, áfatörvény hatálya alá tartozó ügyletek kapcsán áthárított, illetve Magyarországon felszámított általános forgalmi adónak a belföldön nem letelepedett adóalanyok részére történő visszatérítése.

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.