PM: sokat spórolhat, aki a kivát választja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kisvállalati adóval (kiva) az áttérésre jogosult vállalkozások jövőre akár több százezer forintot is megspórolhatnak a közterheken, ezért érdemes kipróbálniuk a Pénzügyminisztérium (PM) kiva-kalkulátorát, amely segít a legoptimálisabb adózási forma kiválasztásában – hívja fel a figyelmet szaktárca.

A PM csütörtöki közleménye szerint annak a cégnek, amelynek a bértömege nagyobb a nyereségénél, vagy amelyik növekedésre fordítja vissza a nyereségét, mindenképp érdemes tíz percet szánni a kiva-kalkulátorra, mert az áttérésre jogosult, foglalkoztatottal rendelkező cégek több mint 80 százaléka jobban jár, ha a kivát választja.

A kisvállalati adó alapja a személyi jellegű kifizetések és a kifizetett osztalék összege, amelyet csökkent a nettó tőkebevonás is. Az adó mértéke az adóalap 13 százaléka, melynek teljesítésével a cég mentesül a társasági adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és megfizetése alól.

A kisvállalati adó december 1-jétől még kedvezőbbé válik, így még több cég válhat potenciális adóalannyá. A kiva választási feltételei közül ugyanis az éves bevételre, illetve a mérlegfőösszegre vonatkozó felső határ ötszázmillió forintról egymilliárd forintra emelkedik. Január 1-től pedig további könnyítések jönnek, a kiva alanyiság a hárommilliárd forintos bevételi értékhatár meghaladása esetén szűnik meg a korábbi egymilliárd forintos korlát helyett.

A PM közleményében kitér arra is, hogy az elmúlt két év kedvező változásainak köszönhetően 2016 végéhez képest megnégyszereződött a kivás cégek száma. Míg három éve 6500-an, addig mostanra már közel 29 ezren választották ezt a jelentős köztehercsökkentést, és minimális adminisztrációt kínáló adófajtát.

A kiva-kalkulátor ezen a linken érhető el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.