Quo vadis iparűzési adó?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az iparűzési adót úgy a múltban, mint a jelenben, sokan sokféleképpen támadták, támadják. A cikk írója ugyan még nem találkozott az adó megszüntetése melletti koherens, közgazdasági-adójogi érvekkel alátámasztott érvrendszerrel. Kanyó Lóránd az Adó szaklap 2010/7. számában megjelent cikkében kísérletet tesz az iparűzési adó elleni nézetek összefoglalására és lehetőség szerinti cáfolatára, amellett, hogy felfedi az iparűzési adó megszüntetése mellett érvelők valódi szándékát, továbbá több elméleti lehetőséget vázol a változtatás irányára, vizsgálva a változtatás szükségességét is.

Eszik-e vagy isszák, avagy az iparűzési adó jellege, sajátos vonásai

A válaszadás előtt érdemes röviden áttekinteni az iparűzési adó jellegét, jellemzőit.Egy adó jellegét alapvetően az adó alapja, az adóalanyi kör és az adóteher viselője – így ebben a sorrendben – határozza meg, így ezeket helyezem vizsgálódásom középpontjába.

A helyi iparűzési adó alapja – majd’ egy évtizede – az anyagköltséggel, eladott áruk beszerzési értékével, közvetített szolgáltatások értékével csökkentett nettó árbevétel. (A tényszerűséghez tartozik, hogy az adóalap egyes elemeinek tartalma az elmúlt évtizedben több, kisebb változáson ment át.) 2010. január 1-jétől a külföldi telephelyről származó adóalaprész – mely 2008-ban és 2009-ben még feltételekkel csökkentette az adóalapot – korlátlanul, minden kritérium nélkül levonható a teljes adóalapból. Az adóalapot 2010-től szintén csökkenti az alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költsége. Ez utóbbi keletű változások azonban alapvetően nem változtatták meg az adónem jellegét.

Az adó alanya a vállalkozó, vagyis a vállalkozási tevékenységet (nyereség és jövedelemszerzésre irányuló, saját név alatt és saját kockázatra folytatott tevékenységet) végző szervezet és magánszemély. Az adót az adó alanyának kell megfizetni, az adó az árakban (és a számlában) automatikusan nem hárítható át, ellentétben például az áfával. (Természetesen a vállalkozó a költségeit, ráfordításait az árba beépíti, így van ez valamennyi, őt közvetlenül terhelő adóval, például az iparűzési adóval, társasági adóval, valamint a különféle adó jellegű fizetési kötelezettségekkel. Az áthárítás mértéke azonban a piaci versenyben dől el.)

Mindezek alapján, ha az adónemet jellemezni kívánjuk, akkor azt mondhatjuk, hogy egy olyan közvetlen adóról van szó, amely jórészt a hozzáadott értéket (valójában attól nagyobb összeget) terheli. A hozzáadott érték és az iparűzési adó alapja közötti rés nem más, mint az igénybe vett (nem közvetített), valamint az egyéb vásárolt szolgáltatások értéke, ezek ugyanis nem vonhatóak le a nettó árbevételből, de nem részei a hozzáadott értéknek sem. E ténynek témánk szempontjából – ahogyan az később kiderül – kiemelt jelentősége van.

Nehéz dolgunk van, ha az adót forgalmi adók, jövedelemadók, vagyoni típusú adók hármasa által alkotott adórendszerbe kívánjuk elhelyezni.Semmiképp sem tekinthetjük vagyoni típusú adónak, mert nem egy vagyontárgyat vagy a vagyon egészét terheli. Nem is jövedelemadó, hiszen nem a jövedelem (összes bevétel csökkentve az összes költséggel), nem a tőkejövedelem az adó alapja. Igazából forgalmi-fogyasztási adónak sem mondhatjuk, mert – noha az adóalap a hozzáadott értékhez áll közel – nem közvetett adó.

A vetítési alapot tekintve, abból kiindulva azonban talán azt jelenthetjük ki, hogy a forgalmi adók és a jövedelemadók határmezsgyéjén mégis talán közelebb a forgalmi adókhoz helyezkedik el. (Ennek ellenére – mint ahogyan arra az Európai Bíróság rámutatott – nem azonos a közös hozzáadott érték adóval.)

Az iparűzési adó másfelől helyi adó, ami azt jelenti, hogy működtetéséről és az adó települési mértékéről a települési önkormányzat hozhat döntést. Településenként tehát szükségképpen eltérőek az adónem szabályai. Mindez az Alkotmánynak abból a rendelkezéséből fakad, amely mintegy kötelezővé teszi, hogy az adórendszerben kell lenni olyan adóknak, melyek bevezetéséről – törvényi keretek között – az önkormányzat dönthet és a bevezetett adó mértékét rendeletében meghatározhatja1. A helyi adó ugyanakkor – az önkormányzati törvény értelmében – egyben saját bevétel2 is, ami azt jelenti, hogy az önkormányzattól nem vonható el.

Az adónem helyi adó jellegéből következő szükségszerűség, hogy a vállalkozónak az adóalap vállalkozás egésze szintjén kiszámított összegét meg kell osztania a vállalkozási tevékenységgel érintett települések között, annak érdekében, hogy megállapítható legyen az adott település által adóztatható adóbázis, azaz az a vetítési alap amire a településenként eltérő adómérték vetül, amire az önkormányzat adóztatási hatásköre kiterjed.

Mindez azt is jelenti, hogy az adóalap-megosztás jogintézményére akkor is szükség van, ha az adóhatósági jogkört 2010. január 1-jétől az állami adóhatóság gyakorolja. Az adónem helyi adójellege az önkormányzatoknak az Alkotmányban biztosított – törvényi keretek között zajló – helyi adómegállapítási jogosultságából fakad, márpedig a helyi adó – az önkormányzati törvény értelmében – saját bevétel, azt az önkormányzattól elvonni nem lehet. Ebből az következik, hogy az önkormányzatot olyan mértékű bevétel kell hogy megillesse, amely a településen zajló gazdasági tevékenységgel arányos. Valójában ezt biztosítja az iparűzési adóalap-megosztás rendszere, melynek eredőjeként a települési adóalap nagysága attól függ, hogy a településen a vállalkozásnak mekkora összegű élőmunka-ráfordítása (személyi jellegű ráfordítások), illetve tőkefelhasználása (számszerűsítve: mekkora összegű értékcsökkenési leírás, bérelt eszközök esetén bérleti díj) merült fel.

Okok, melyek szerint az iparűzési adó a fő gonosz

A legtöbben az iparűzési adó megszüntetését vélik kívánatosnak. Meglátásuk szerint ez az adónem nagyban befolyásolja a gazdaság versenyképességét, jelentsen ez a kifejezés bármit is (a versenyképesség adott vállalkozásra vonatkoztatható fogalom, az egész gazdaságra való kivetítése legalábbis nehezen értelmezhető). Néhányan hozzáteszik ehhez, hogy a kieső önkormányzati bevételt (cca 500 milliárd forintról van szó) valamilyen formában persze pótolni kell.A megszüntetés melletti érveik a laikus számára tetszetősnek tűnnek, alaposabb vizsgálatuk során azonban mögöttük megláthatjuk a nagy semmit. Először sorra veszem azokat a kritikákat, melyeket leggyakrabban megfogalmaznak az iparűzési adóval szemben, aztán azt is feltárom, milyen elvi lehetőség kínálkozik a bevétel pótlására.

Az iparűzési adóval összefüggésben négy problémát fogalmaznak meg (melyből az utolsó 2010-től már megoldódott):

  • az iparűzési adóalap diszfunkcionális, a versenyképességet rontja,
  • • az adóteher nagysága
  • az adóalap-megosztás bonyolult, feleslegesen növeli a vállalkozások adminisztratív terheit,
  • kisebb adminisztrációval járna, ha egyetlen adóhatóság járna el az iparűzési adó ügyekben.
Ilyen adóalap nincs, és mégis van

A kritikák első számú célpontja az adó alapja. Kevéssé sem tájékozott vélekedések szerint a „bevétel alapú”, valamivel „hozzáértőbb” meglátások szerint pedig a hozzáadott érték alapú adó hátrányos a magyar vállalkozások számára, rontja a versenyképességüket. Elsősorban azoknak a vállalkozásoknak okoz problémát, amelyek magas hozzáadott értékkel bíró terméket, szolgáltatást állítnak elő, illetve nyújtanak, mivel számukra arányaiban sokkal jelentősebb terhet jelent az iparűzési adó. A kritikusok mindehhez hozzáteszik, hogy ilyen adóalappal bíró adó nincs a világon.

Ahogyan arra már utaltam az iparűzési adó alapja szélesebb, mint a hozzáadott érték, de ahhoz kétségkívül közelebb áll, mint a jövedelemhez. Vegyük észre azonban, hogy a jövedelem maga is hozzáadott érték elem (hasonlóan a bérhez). Ilyenformán nem tűnik logikusnak, hogy míg a hozzáadott érték egyik (jelentős) elemét (a nyereséget) terhelő adó (például társasági adó) alapja miért elfogadott versenyképességi szempontból, az miért nem okoz diszfunkcionális működést, a hozzáadott értékhez közel álló adó alapja pedig a versenyképesség kék egén miért sötét felhő.

A formállogika (egyébiránt a közgazdasági alapösszefüggésből eredő következtetés) igazolására nézzük az alábbi példát.Tekintsünk egy rendkívül alacsony hozzáadott értéket előállító vállalkozást (ahol az iparűzési adó alap az árbevétel 5 százaléka) és egy extrém magas hozzáadott értéket produkáló vállalkozást (ahol az iparűzési adó alap az árbevétel 90 százaléka). Vegyük az alacsony hozzáadott értékű vállalkozás esetén 3 százalékos, a magas hozzáadott értékű vállalkozás esetén 20 százalékos árbevétel-arányos nyereséget (külön nem igazolom, hogy a magas hozzáadott értéket előállító vállalkozás nyilván nyereségesebb is). Látható, hogy az iparűzési adó teher valóban jelentősen magasabb (18-szoros) a magas hozzáadott értéket előállító vállalkozásnál. Más a helyzet azonban akkor, ha az iparűzési adót nem önmagában, hanem a társasági adóval együttesen vizsgáljuk. A két vállalkozás esetén a két adónem (társasági adó, iparűzési adó) együttes összegére vonatkozó, nyereségre vetített adóráta közti különbség – e két szélsőséges esetben is – mindösszesen 5,7 százalékpont.

Mindebből látható, hogy még ebben a rendkívül szélsőséges helyzetben sincs a két cég között lényegi különbség a vállalkozás által viselt összes közvetlen (iparűzési adó és társasági adó együttes) adóteher nyereségre vetített arányát illetően. Ennek a magyarázata egyszerű, amint arra már utaltam is: tekintve, hogy a hozzáadott érték egyik eleme a nyereség, szükségszerű, hogy ahol magas a hozzáadott érték, ott nagy a nyereség is, tehát bár az iparűzési adóban jelentős különbség van, a két adónem együttes terhe nem tér el nagyságrendileg, hiszen a nyereségre is vetül – az iparűzési adó mértéknél jelentősebb – adómérték.

Mindez arra utal, hogy nem valódi érv az iparűzési adó alap meghatározás milyensége a megszüntetés mellett, hiszen ha az lenne, akkor a nyereségadót is meg kellene szüntetni (persze nyilván erre is lenne fogadókészség).

Iparűzési adó néven két országban is ismernek adót a kontinentális Európában, bár vetítési alapjuk eltérő. Németországban az iparűzési adó lényegileg a jövedelmet terheli, Franciaországban pedig az adó alapja a bérleti díj és a bérköltség 18 százaléka. Ausztriában kommunális adó néven a bért terheli a helyi gazdasági tevékenységre vetülő adó. Olaszországban IRAP néven az iparűzési adó alapjához hasonló – attól szűkebb tartalmú – adó létezik regionális adóként, 4,25 százalékos adómértékkel. Korántsem lehet tehát azt mondani, hogy kuriózum az iparűzési adó léte és vetítési alapja.

Egy elviselhetetlen teher bánt engemet: az iparűzési adó

Tévedés tehát, hogy a magas hozzáadott értéket előállító vállalkozásokat „megöli” az iparűzési adó. De nézzük is meg, vajon valóban olyan mérhetetlenül elviselhetetlen a vállalkozások egészére nézvést az őket „préselő” iparűzési adó, s valóban oly mértékben rontja valamennyi magyar vállalkozás versenyképességét?

A vállalkozás versenyképessége – többek között – nő, ha ugyanazt az értékű kibocsátást kisebb értékű erőforrással, azaz alacsonyabb költséggel állítja elő. Ilyen értelemben az iparűzési adó megszüntetése valóban jobb pozícióba helyezi az addig adót fizető vállalkozást, hiszen költségei (ráfordításai) csökkennek.2008-ban az iparűzési adó a vállalkozások összes költségén és ráfordításán belül kb. 0,6 százalékos arányt képviselt. Másként fogalmazva, ha az adónem meg is szűnne, s más jellegű teher nem rakódna a vállalkozásokra, akkor is legfeljebb csak ilyen arányban javulna a vállalkozások versenyképessége.

Nézőpont és megítélés kérdése, hogy ez a nagyságrend sok-e vagy kevés. Ami viszont a mérleg másik serpenyőjébe kerül: az alacsonyabb bevétel miatt szűkülő és rosszabb minőségű közszolgáltatások versenyképesség-csökkentő hatása. Így idetartozik például a nagyvárosok esetén a helyi tömegközlekedés színvonalromlása (nehezebb feltételek mellett, drágábban jutnak el vagy el sem jutnak a munkavállalók a munkahelyükre), az oktatás színvonalcsökkenése (a munkaerő képzettségi szintje alacsonyabb lesz, a vállalkozásnak többet kell képzésre fordítani), a köztisztaság, közegészségügy és az egészségügyi alapellátás színvonalának csökkenése. Vegyük észre: egy vállalkozás hatékony működését ezeknek a szolgáltatásoknak a színvonala alapvetően befolyásolja. Szűklátókörűségre utal, ha csak az adózási feltételeket tekintik a legfontosabbnak, az pedig kifejezett ostobaság, ha a versenyképességi szempontból az adókon belül az iparűzési adót komoly tényezőnek vélik.

Kérdéses, hogy a vállalkozások számára megéri-e a rövid távú nyereség a sok esetben talán csak közép vagy hosszú távon jelentkező veszteség mellett. (Ha igen, akkor ez nyilván nem az a vállalkozói kör, amelyik hosszú távú tervek megvalósításában, illetve a hosszabb távú magyarországi tevékenységben érdekelt.) Az azonban bizonyosnak tűnik, hogy társadalmi és hosszabb távú gazdasági megfontolásokból nehezen felvállalható ekkora forráskivonás a humánreprodukció rendszeréből.Érdemes azt is górcső alá venni, hogy mennyire koncentrált az iparűzési adó fizetők köre, azaz mely vállalkozáscsoport számára „égető szükségszerűség”, vagy ha tetszik, nagyobb előny az iparűzési adótól való megszabadulás.

A 2008. adóév bevallásainak tanúsága szerint a bevallott adó 63 százaléka az 1 Mrd forint feletti adóalappal (ez kb. 3 Mrd forint nettó árbevételnek felel meg) rendelkező adózóktól származott. További 7 százaléknyi adóalap eredt a még szintén „nagynak” számító, 500 M forint és 1 Mrd forint adóalap közötti vállalkozásoktól. A 10 M forint adóalapot meg nem haladó mikro- és kisvállalkozások (kb. 650 ezer adózó) mindösszesen az adó 5 százalékát vallották be.

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy 2008. január 1-jétől megszűnt valamennyi, korábban helyi adóelőnyt biztosító önkormányzati adórendeleti rendelkezés. Ez önmagában kb. 20 Mrd forinttal növelte a bevételt 2008-ban, s ennek nagy részét szintén elsősorban a (legtöbbször külföldi tulajdonú) nagyvállalkozások vették igénybe.

Annak ugyanakkor jelen idő szerint sincs akadálya, hogy a település egészén az önkormányzat mérsékelje az iparűzési adó mértéket, vagy hatályon kívül helyezze az adót bevezető önkormányzati rendeletét, avagy a 2,5 millió forint vállalkozási szintű adóalapot el nem érő (kisebb méretű) vállalkozások számára akár teljes mentességet biztosítson. Azaz a kisebb vállalkozások preferálásának lehetősége megmaradt, sőt a település általános vállalkozásvonzó képessége sem csorbult. Ami változott a korábbiakhoz képest: nincs lehetőség egyedi alkukra, nincs lehetőség arra, hogy egy-egy nagyobb vállalkozás egymás ellen kijátssza a településeket, s jelentős adóengedményt érjen el.

Mindezek alapján tehát az adóteher (illetve a szabályozás) elsősorban a nagyvállalkozásoknak, illetve a hitelintézeteknek, nem utolsósorban az őket képviselő nemzetközi hátterű könyvvizsgáló cégeknek, s nem pedig a magyar tulajdonosi hátterű mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozásoknak fáj igazán. Talán nem véletlen, hogy éppen a nemzetközi hátterű vállalkozások, illetve a „nagy” könyvvizsgáló cégek szorgalmazzák az adó megszüntetését.

Kanyó Lóránd cikke teljes terjedelemben az Adó szaklap 2010/7. számában olvasható.

Forrás: Adó szaklap 2010/7


Kapcsolódó cikkek

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.

2024. május 24.

A közvetett adózás rendszere Egyiptomban (1. rész)

Egyiptom modern áfa-szabályozása 2016-ra datálható, ekkor lépett életbe az új áfa-törvény, amely felváltotta a korábbi termék-szolgáltatás jellegű adót. A törvény két jelentős módosításon esett át, először 2020-ban, majd 2022-ben.