Raklaphamisítót fogott a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bár védjegyoltalom alatt álló raklapok javítására volt csak engedélye egy dél-alföldi férfinak, gyártani is kezdte a terméket, ezért iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak ellene – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.


A közlemény szerint a 41 éves férfi cége nevében védjegyoltalom alatt álló raklapok javítására kötött szerződést. Amikor a jogtulajdonos képviselője megjelent a telephelyen, hogy ellenőrizze a tevékenységét, kiderült, hogy nagyüzemben másolni is kezdte a terméket.

Az adóhatóság pénzügyi nyomozói a telephelyen lefoglaltak csaknem ezer hamis raklapot és a készítésükhöz használt szerszámokat. A lefoglalt termékek a szabvány előírásoknak több szempontból sem felelnek meg, és silány minőségűek – tették hozzá.

 

 

A pénzügyi nyomozók a férfit iparjogvédelmi jogok megsértése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, mivel a jogtulajdonos engedélye nélkül védjegyoltalom alatt álló termékeket gyártott, és így vagyoni hátrányt okozott. A nyomozás iratait hétfőn küldik meg vádemelési javaslattal a Szarvasi Járási Ügyészségnek.

A jogerős ítéletet követően az adóhatóság a hamis raklapokat eljuttatja rászorulókhoz, segélyszervezetek közvetítésével így kórházak, iskolák, létminimum alatt élő családok fűtési költsége csökkenthető.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.