Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Milliárdokat bukik a magyar költségvetés azáltal, hogy becslések szerint több ezer magyar tulajdonban lévő autó fut a hazai utakon szlovák rendszámmal. Szlovákiában nincs regisztrációs adó és ezért egész iparág alakult a magyar adószabályok kijátszására. A VPOP szigorú ellenőrzéseket ígér. Valójában nehéz megbukni a rendszám miatt.
A szlovákrendszám-biznisz mindenkinek jó üzlet. Szlovákiában ugyanis ténylegesen legfeljebb ötezer koronát kell fizetni a rendszámért és az autók forgalomba helyezésével kapcsolatos egyéb kiadásokért, azaz mintegy 35-40 ezer forintot. Az ügyintézését elkért ezer euró a többszöröse a tényleges kiadásoknak. Ennek ellenére a magyar autósok örömmel fizetnek, hiszen még így is jóval olcsóbb Szlovákiában forgalomba helyeztetni egy autót, mint Magyarországon. Egy 1400 köbcentis gépkocsi esetében már így is 200-250 ezer forint a megtakarítás.
A nagyobb teljesítmény autóknál, ahol már hét számjegyű regisztrációs adót kell fizetni, még inkább megéri a szlovák rendszám.
A költségek különbéségére szakosodott vállalkozások szükség esetén albérletet is szereznek a szlovák rendszámú autóra vágyó magyaroknak, szabályos szerződéssel, anélkül ugyanis nem kaphatnak ideiglenes tartózkodási engedélyt, ami a szlovák rendszám kiadásának előfeltétele. – áll a Népszabadság szombati összeállításában.
Forrás: Piac&Profit
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!