Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az idei év első négy hónapjában a bruttó átlagkeresetek összességében 7,4, a nettó átlagkeresetek 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, a reálkereset – a fogyasztóiár-index 8,6 százalékos növekedése mellett – 6,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma reggel.
Január-áprilisban a költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 3,6 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké 10,2 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
Az idei év első három hónapjában a bruttó átlagkeresetek összességében 7,1 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 0,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, a reálkereset – a fogyasztóiár-index 8,5 százalékos növekedése mellett – 7,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Forrás: PrivátBankár
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!