Rekordot jelenthet az új adó-visszatérítés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hozzávetőleg 400 ezer katás és ekhós szülőt érinthet az adó-visszatérítésre jogosultak körének bővítése, így az eddigi 1,5 millió helyett már 1,9 millióan kaphatják vissza adójuk egy részét – mondta a VG-nek Czoboly Gergely, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője.

A családi pótlékra jogosultság fogja meghatározni a kedvezményezetti kört, amellyel az is eldőlt, hogy az adó-visszatérítés elvált szülőknek is jár, akik megosztva nevelik a gyermeküket, tehát nem kell hozzá házastársnak lenni – közölte a VG-vel Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst and Young Ügyvédi Iroda szakértője.

Czoboly Gergely szerint a katások 40 százalékos különadójára a rendelkezés nem vonatkozik, és az 50 ezer forintos tételes adót fizetők 150 ezer forint adó-visszatérítésre lesznek jogosultak, míg a 25 ezer forintot fizetők 75 ezer forintot, a 75 ezer forintos katát fizetők pedig 225 ezer forintot kaphatnak vissza.

adó-visszatérítés

Mint azt korábban megírtuk, Varga Mihály pénzügymininiszter pénteken bejelentette, hogy a visszatérítés minden olyan gyermekes szülőnek jár, aki családi pótlékra jogosult. Ha a családban mindkét szülőnek van bejelentett munkahelye, akkor mindkettőjüknek visszaadják a személyi jövedelemadót. Az adóvisszatérítést a vállalkozók is megkapják, ha van gyermekük. Így a jogosultak körét gyarapítják az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők, az ingatlan-bérbeadók, a katás és az ekhós adózók is. A gyermeket nevelő katás vállalkozók így a 2021-es tételes adójuk egynegyedét, míg az ekhós adózók a befizetett 15 százalékos adójuk kétharmadát kaphatják vissza. A visszafizetés felső határa az átlagbér éves adótartalma.

A családi adóvisszatérítés feltételének a kormány azt határozta meg, hogy a magyar gazdaság növekedése az idén elérje az 5,5 százalékot. Ez a jelenlegi számításaik szerint teljesülni fog. “Ha folytatjuk az újraindítást segítő intézkedéseket, akár a 7 százalékot is elérheti, sőt meghaladhatja a magyar gazdaság növekedése” – fogalmazott a miniszter. Ez azt jelenti, hogy 1 millió 900 ezer szülőnek összesen 600 milliárd forintot fizetnek vissza. Ez minden idők legnagyobb családoknak nyújtott adókedvezménye.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal már jövő februárban teljesíti a visszafizetést.

(VG, MTI, Adó Online)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).