Rendkívüli intézkedésekkel igyekszik stabilizálni a forintot a jegybank


A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa pénteken 8 óra 45 perctől 950 bázisponttal 25 százalékra emelte a kamatfolyosó felső szélét, az egynapos fedezett hitel kamatát, az eddigi 15,5 százalékról. Az 1 hetes fedezett hiteleszközét pedig felfüggesztette a jegybank – közölte a monetáris tanács pénteken.

A pénzpiaci stabilizáció érdekében több intézkedést vezetett be az MNB, emellett arról is döntött, hogy az év végéig közvetlenül a jegybank biztosítja az energiaszámla fizetéséhez szükséges devizaigényt – mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke online háttérbeszélgetésen pénteken Washingtonból, azt is megjegyezve, hogy nem nézhették tétlenül a forint folyamatos gyengülését.

Az inflációról elmondta, hogy a szeptemberi, 20,1 százalékos ütem megfelel a jegybank várakozásainak. Az előző hónaphoz viszonyított fogyasztói áremelkedés 85 százalékát az energiaárak, és a nyári rendkívüli aszályhelyzet miatt az élelmiszerárak emelkedése okozta. Az infláció a következő hónapokban még kissé emelkedhet, majd a belső-külső hatások alapján a csúcsponthoz egyre közelebb kerül – jegyezte meg.

Hangsúlyozta azt is, hogy a jegybank monetáris politikájának kulcsa az árstabilitás biztosítása, ehhez pedig a pénzpiaci stabilitás fenntartása szükséges. Az elmúlt két hétben tapasztalt forintgyengülés hátterében a romló nemzetközi piaci környezet áll, amire a forint érzékenyen reagál – ismertette, és két hatást emelt ki a gyengülő árfolyamtrend meghatározójaként. Az egyik a folyó tételekhez köthető, az energiaszámla fizetéséhez kapcsolódó devizakonverzió, a másik pedig a forint ellen felvett pénzpiaci pozíciókat. Egy hete ez a két hatás “egy irányba”, összekapcsolódva kezdett hatni. “Ezt nem nézhettük tétlenül” – indokolta az intézkedéseket.

A monetáris tanács hangsúlyozta: a fennálló kihívások célzott és átmeneti eszközök alkalmazását indokolják. A jelenlegi turbulens pénzpiaci környezetben az árstabilitás elsődleges célja mellett az MNB kiemelt feladata a piaci stabilitás biztosítása és ennek érdekében az eszköztár minden elemével készen áll beavatkozni.

Azt is bejelentették, hogy péntektől napi rendszerességgel egynapos (T/N) FX-swapeszközt, valamint egynapos (O/N) betéti gyorstendert hirdetnek meg az eddigieknél magasabb kamatszinteken. Az alkalmazott eszközök célja, hogy a monetáris transzmisszió szempontjából kulcsfontosságúnak tartott részpiacokon, azaz a bankközi piacon és a swappiacon egyaránt gyorsan és rugalmasan érvényesüljenek a szigorúbb monetáris kondíciók.

A monetáris tanács azt is bejelentette, a jegybank vállalja, hogy a következő hónapokban közvetlenül biztosítja az energiaimport fedezése érdekében felmerülő jelentősebb devizalikviditási igényt. Mivel a folyó fizetési mérleg energiaegyenlegen kívüli tételei összességében már pozitívak, így az intézkedés érdemben módosítja a devizapiac kereslet-kínálati viszonyait – hangsúlyozta a tanács közleménye.

Az MNB folyamatosan értékeli a gazdasági és pénzügyi piaci fejleményeket, és ezeket az eszközöket addig alkalmazza, amíg a piaci stabilitás fenntartása indokolja – írta a közleményében a jegybank monetáris tanácsa.A forint jelentősen erősödött a jegybanki bejelentésre, az euró jegyzése több mint 11 forinttal 417 forintra csökkent délelőtt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2021. május 17.

A kamatemelés lehetőségét vetette fel az MNB alelnöke

A tartósan magas infláció kockázata március óta egyértelműen megnőtt, és a júniusi inflációs jelentés különösen fontossá válik majd – mondta a Reuters hírügynökségnek adott hétfői nyilatkozatában Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke.