Nem emelné az adókat az új francia kormány
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szépen gazdagodott az államkassza Romániában annak következtében, hogy a kárpótlás nyomán felpörgött, s nagy adóbevételt hozott az ingatlanok piaca.
Az év első öt hónapjában ötször több tranzakciót bonyolítottak le a romániai ingatlanpiacon tavalyhoz képest, derült ki a közjegyzők szövetségének adataiból. Az erdélyi Népújság az Adevarul című szaklap statisztikájára hivatkozik: az első öt hónapban közel 140 ezer adásvételt bonyolítottak le, egy évvel korábban csak majdnem 27 ezret.
Ingatlanpiaci szakértők szerint ez az ugrásszerű növekedés nem Románia EU-csatlakozásával magyarázható, hanem részint azzal, hogy sok hitel áramlott a piacra, és megszaporodtak az építkezések, részint a kárpótlás még nem fejeződött be, sok kárpótoltat helyeztek vissza tulajdonjogába ebben az időszakban. Ez utóbbiak többsége kihasználja a magas ingatlanpiaci árakat, azonnal eladja visszaszerzett javait. Az ötször több tranzakció nyomán befizetett adónak köszönhetően 90 millió euróval gazdagodott az államkassza.
Forrás: Piac&Profit
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Közel húszezer hamis játékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti játékbolt titkos raktárában.
Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!