Startol a szegények bankja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A héten kihelyezi első hiteleit Magyarországon a „”szegények bankja”” – tudta meg a Világgazdaság.

A napilap hétfői száma ismerteti, hogy két és fél év alatt 400 millió forint kölcsönt helyeznének ki e kísérleti program keretében. A Raiffeisen Bank által nyújtott hitelből mintegy négyszáz vállalkozás indulhat el. Egyenként 300 ezer és egymillió forint közötti összeget kapnak, mégpedig jogi és pénzügyi fedezet nélkül, bizalmi alapon. A program sikerének a feltétele, hogy a kihelyezett hitelekből induló vállalkozások valóban nyereségesek legyenek, ugyanis a kölcsönt ebből kell visszafizetni.

A kísérletnek választ kell adnia arra, hogy a mélyszegénységben és sok esetben szegregált körülmények között élő, elsősorban roma emberek vállalkozóvá válhatnak-e ezen az úton úgy, hogy a munkanélküliségből, a feketegazdaságból, a kirekesztettségből kikecmeregve adózó állampolgárként hosszú távon javuljanak anyagi körülményeik, ezáltal pedig önbecsülésük, szélesebb értelemben vett életminőségük. A projektet a Polgár Alapítvány az Esélyekért nevű szervezet kezdeményezésére civilek dolgozták ki társadalmi munkában – írja a Világgazdaság.

Forrás: FN.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

Hullócsillagok – adócsaló médiavállalat omlott össze

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység.