Szemétdíjat hajt a NAV
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtási tevékenysége igen sokrétű, ugyanis nem kizárólag az államot megillető adótartozást szedi be, hanem külső szervek megkeresése alapján is indít végrehajtási eljárást. 2013. január 1-jétől a NAV feladatát képezi a szemétdíjak meg nem fizetése miatt indított végrehajtási eljárások kezelése is.
A jelenlegi szabályozás szerint a NAV a végrehajtási eljárás megindítására a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók megkeresése alapján köteles, amely alapján beszedi az elmaradt díjhátralékot, a késedelmi kamatot és a felmerült költségeket.
A végrehajtási eljárást megelőzően a közszolgáltató minden esetben köteles fizetési felszólítást küldeni az ingatlantulajdonosnak. Ha erre a megadott határidőben nem kerül sor és az ingatlantulajdonost terhelő, meg nem fizetett követelés meghaladja a 10 000 forintot, akkor kezdeményezhető a NAV-nál a végrehajtási eljárás.
Az eddigi tapasztalatok szerint a meg nem fizetett szemétdíjak összege csekély mértékű, azonban az azok beszedése iránti megkeresések száma jelentős. Országos viszonylatban az Észak-magyarországi régió megyei adóigazgatóságaihoz érkezik a legtöbb megkeresés és számuk egyre csak nő.
Fontos, hogy a szemétdíj végrehajtása nem különbözik a más jogcímen keletkezett tartozásoktól, a NAV az általános szabályok szerint a tartozás behajtása érdekében inkasszót adhat ki, jövedelmet tilthat le, ingó, illetve ingatlan vagyontárgyat foglalhat és egyéb végrehajtási cselekményeket foganatosíthat.