SZÉP Kártya: minden bankterminál elfogadja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Várakozásokon felül növekedett a SZÉP Kártya népszerűsége. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint az elektronikus utalványkártya már ebben az évben tízmilliárd forintos pótlólagos keresletet hozhat a belföldi turizmusba. A munkáltatók az első negyedévben 10,5 milliárd forint cafeteriát utaltak az elektronikus utalványkártyára. Április 15-től már minden, a rendszerhez csatlakozott bank POS terminálján elfogadják a SZÉP Kártyákat.


Továbbra is dinamikusan növekszik a SZÉP Kártyát választó munkáltatók száma, immáron több mint 11 ezer foglalkoztató választotta ezt a cafeteria juttatást. Az OTP, az MKB és a K&H Csoport által kibocsájtott kártyák száma meghaladta a 355 ezret és közel 15 ezer elfogadóhellyel kötöttek szerződést.

A SZÉP Kártya a megújult hazai cafeteria rendszer új eleme, amelynek három alszámlájára minden munkavállalójuknak összesen évi 450 ezer forintot utalhatnak béren kívüli juttatásként a foglalkoztatók – az összeg teljes egészében felhasználható belföldi szállásokon. A kártya a munkáltatóknak és a munkavállalóknak is teljesen ingyenes, miközben a csatlakozás az elfogadóhelyeknek sem kerül semmibe, az általuk fizetendő, a kártya használata után levont jutalék is csupán maximum 1,5 százalék. A SZÉP Kártya ezzel Magyarország legolcsóbb készpénzkímélő fizetőeszköze lett.

A kártyával egyszerűen lehet fizetni, az elfogadóhelyek telefonos ügyintéző segítségével és internetes felület alkalmazásával is elfogadhatják a kártyát, de természetesen alkalmasak erre a pénzintézetek kártyaelfogadó, POS termináljai is.

((A kibocsátó pénzintézetek termináljai április közepétől teljesen átjárhatóak lesznek, így (amennyiben az elfogadóhelyek megkötötték a megfelelő szerződéseket a kibocsátókkal) bármely, a rendszerben részt vevő bank terminálján elfogadható lesz az összes SZÉP Kártya.))

A három kibocsátó adatai szerint a munkáltatók az első negyedévben 10,5 milliárd forint cafeteriát utaltak az elektronikus utalványkártyára. A béren kívüli juttatás legnépszerűbb alszámlái a meleg étkezési, valamint a szállás zsebek. Az évi 150 ezer forintos kerettel rendelkező meleg étkezési alszámlára a munkáltatók eddig összesen 4,8 milliárd forintot utaltak, míg a szállás alszámlára – amelynek éves kerete 225 ezer forint – 4,4 milliárd forint érkezett. A rekreációs alszámla éves kerete 75 ezer forint, ahová eddig összesen 1,4 milliárd forintot töltöttek fel a foglalkoztatók.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azt reméli, hogy a rekrációs és az étkezési alszámlákra fizetett juttatás jelentős része is megjelenik majd a hazai szállásokon, hiszen az egyébként ezekben a „zsebekben” megjelenő, de máshol fel nem használt utalványok itt is egyszerűen elkölthetőek.

(forrás: Kormany.hu)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.