Szeptemberig kell bekötni a kasszákat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Június 30-a helyett szeptember 1-jéig kell végrehajtani a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való online bekötését – közölte a kabinet döntését Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.


Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt pénteken közölte – miután egyeztetett a legfontosabb kereskedelmi érdek-képviseleti szervezetek vezetőivel -, hogy javasolja a kormánynak: fontolja meg a kiskasszák online bekötésével kapcsolatos június 30-i határidő két hónapos kitolását.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

A kormányszóvivő szerdán azt mondta, e két hónapnak elegendőnek kell lennie a biztonságos átállásra.

Az online összeköttetésre alkalmas kiskasszák beszerzésére vonatkozó időpont kitolása azonban nem változtat a beszerzési támogatások benyújtására vonatkozó december közepi határidőn – hangsúlyozta Giró-Szász András.

Kérdésre válaszolva szólt továbbá arról, hogy az online összekötésnek már a híre is jelentősen javította az áfabefizetési morált, ami plusz bevételt jelent, ráadásul a kiskereskedelmi forgalom is nőtt. A szaktárca szerint ez a két tényező kompenzálja a két hónapos határidőkitolást – mondta a szóvivő, megjegyezve, ha mindez mégsem lenne elég, a tartalék is rendelkezésre áll a kompenzációra.

Ugyancsak kérdésre Giró-Szász András közölte: a reklámadó nem volt téma a keddi kormányülésen, még folyik Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a reklámszövetség tagjai közötti egyeztetés.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 22.

Matolcsy az inflációról: a kormány olajjal oltotta a tüzet

Egyetértve és együttműködve a jegybanki törekvésekkel a kormány az infláció letörését tekinti legfontosabb gazdaságpolitikai feladatának – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, a 61. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. A jegybankelnök ugyanakkor úgy vélte: az „inflációs sokk” mélyén az ország gazdasági-pénzügyi függése rejlik, mely 2014 óta nőtt a meghatározó területeken.

2023. szeptember 22.

A magánszálláshely-szolgáltatás adózása – az áfa-szabályok (3. rész)

A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás az általános forgalmi adó rendszerében ingatlan bérbeadásnak minősül. Az ingatlan bérbeadás az Áfa tv. 86. § (1) bekezdés l) pontja értelmében adómentes szolgáltatás, ugyanakkor ez az adómentesség az ingatlanok idegenforgalmi, turisztikai célú hasznosítására már nem terjed ki. Tisztázzuk még az ingatlan-bérbeadás és a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás közötti különbséget.