A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az idén többen éltek a hosszított nyitva tartás adta lehetőséggel a fővárosban és Pest megyében az szja bevallások benyújtásakor, mint tavaly. Az internetes nyomtatványkitöltő program továbbra is népszerű, és még mindig sokan elfelejtik aláírni a bevallási nyomtatványt. Összegezte az eddigi tapasztalatokat Németh Gabriella, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának szóvivője.
A személyi jövedelemadó bevallások benyújtásának határideje pénteken járt le, és mint minden évben, az idén is sokan az utolsó pillanatra hagyták a bevallási kötelezettség teljesítését. A NAV budapesti központi ügyfélszolgálatai a bevallások benyújtásának megkönnyítése érdekében pénteken rendkívüli nyitva tartással – dél helyett este hatig – várták az adózókat.
A bevallást benyújtó adózók mintegy 80 százaléka igénybe vette az internetes nyomtatványkitöltő és ellenőrző programot. Németh Gabriella elmondta: arról, hogy a szuperbruttóval mennyire sikerült megbirkózniuk az adózóknak, még nincs általánosítható tapasztalat, mert a bevallások feldolgozása még folyik, eddig azonban nem találkoztak nagyobb hibákkal ezzel kapcsolatban. A tipikus hibák között említette, hogy továbbra is sokan felejtették el aláírni a nyomtatványt, vagy túlfizetés esetén jelezni, hogy kérik az összeg kiutalását.
A hibásan kitöltött bevallások kijavítása kétféleképpen történik: amennyiben a hiba jellege megengedi, az adóhatóság kijavítja a hibát, és erről értesíti az adózót. Ha erre nincs mód, a javításba bevonják az adózót, az aláírás pótlása vagy a visszatérítendő összegről való rendelkezés ugyanis nehezen képzelhető el a közreműködése nélkül.
Az adóhatóság a kiutalás esetleges elmaradásáról és annak okáról (például adóhatósági javítás esetén a visszatérítendő összeg változásáról, a hiánypótlás szükségességéről, illetve a visszatartási jog gyakorlásáról) tájékoztatja az adózót.
Amennyiben a bevallás benyújtásától számított 40 napon túl az összeg kiutalása nem történik meg, illetve tájékoztatást sem kap az adózó, a megfelelő PIN kód birtokában a 06-40/ 20-21-22-es telefonos ügyintézői contact centernél érdeklődhet.
Forrás: MTI
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!