Szja-felajánlási botrány: a tárca sajnálja


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Fazekas Sándor vizsgálatot rendel el a parlagfűirtásra szánt szja-felajánlások felhasználása miatt.


Haladéktalanul vizsgálatot rendel el Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a parlagfű-mentesítéshez kötődő összegek civil szervezetek által vitatott felhasználásával kapcsolatban, a tárca sajnálja a történteket – közölte a Földművelésügyi Minisztérium.

A közleményben kiemelik, hogy parlagfű-mentesítésre a kormány 2010 és 2014 között közvetlen és közvetett módon 52 milliárd forintot fordított, ez „lényegesen meghaladja az állampolgári szja-felajánlások összegét”.

Emlékeztettek arra is: újra a minisztérium rendelkezésére áll az eredetileg a felajánlásokból származó 642 millió forint, amelyre pályázatot írtak ki.

A minisztérium újabb hétfői, bővített közleményében úgy fogalmaztak: az összegek civil szervezetek által vitatott felhasználásával kapcsolatban a miniszter haladéktalanul vizsgálatot rendel el, és annak lezárultával a felelősségre vonás sem marad el.

„A tárca sajnálja a történteket és köszöni, hogy a civil szervezetek az esetleges visszaélésekre felhívták a figyelmet” – írták.

Kitértek arra is, hogy azt a 642 millió forintos összeget, amelyre pályázatot írtak ki, korábban zárolták, majd átcsoportosították.

Kedden írt arról a hvg.hu, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium a 2009-ben a kiemelt előirányzati célként a parlagfű elleni harcra felajánlott személyi jövedelem adó 1 százalékából összegyűlt 1,1 milliárd forintot nem a célnak megfelelően használta fel. A Parlagfűpollen No Társaság 2013-ban közérdekű adat kiadása iránt pert indított a minisztérium ellen, az adatok egy részét idén szeptemberben, többi részét pedig novemberben adta ki a tárca a civil szervezetnek. A hvg.hu azt írta: az adatok szerint az 1,1 milliárd forintból a tárca 642 millió forintot átcsoportosított, és főként az állami létszámleépítések miatti végkielégítésekre, emellett tanyafejlesztési programra és más előirányzatra, illetve intézményi célokra fordította.

Időpont: 2014. december 9–10.
Helyszín: Best Western Hotel Hungária
Előadók: közismert szakértők, adózási, számviteli, pénzügyi szakemberek

1. nap: Számviteli változások a gyakorlatban 2014 • Számviteli változások 2015-től • Számviteli ellenőrzés és a hibák javítása • Értékcsökkenés számviteli kérdései elszámolása

2. nap: Az adózás rendjéről szóló törvény változásai • Személyi jövedelemadó változásai • Járulékok változásai • Általános forgalmi adó változásai • Társasági adó változásai

A minisztérium által a parlagfű elleni védekezés szakmai feladataira fordított összegként feltüntetett további 463 millió forint jelentős részét a minisztériumhoz tartozó hivatalok, szervezetek közüzemi számláira költötték, valamint informatikai, irodai és mobilkommunikációs eszközöket vásároltak belőle – olvasható a cikkben.

A HVG először szeptemberben, az adatok első részének kiadása után foglalkozott a témával. A kormány november végén a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 642 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el parlagfű elleni közérdekű védekezésre.

A minisztérium csütörtökön azt közölte: még ebben az évben 642 millió forintos kerettel pályázatot írnak ki civil szervezeteknek közterületek parlagfű-mentesítését segítő eszközök beszerzésére. A Parlagfűpollen No Társaság közleményben tiltakozott ez ellen, mint írták, mivel a parlagfű legalább 90 százaléka nem köz-, hanem mezőgazdasági magánterületeken nő, „nagy a veszélye annak, hogy a pályázat útján megszerzett eszközök nem valós parlagfű-mentesítést szolgálnak majd”.

Az LMP csütörtöki közlése szerint a párt hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz a parlagfű irtására szánt felajánlások „elherdálása” miatt. Az ellenzéki párt szerint kimeríti a hűtlen kezelés fogalmát, de a hivatali visszaélés és a költségvetési csalás gyanúját is felveti, hogy a felajánlásokból származó pénzt többi között elbocsátások finanszírozására, számítástechnikai eszközökre, cipőtisztító gépre és bőrtáska vásárlásra költötték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. február 26.

Árfolyam az áfában (III. rész)

A cikksorozat ezen részében a harmadik államból importált termék távértékesítése, valamint a Közösségen belüli távértékesítés és távolról is nyújtható szolgáltatás tekintetében meghatározott értékhatár forintosítási szabályairól lesz szó.

2024. február 23.

Energiahatékonysági beruházások adókedvezménye – még nem késő élni vele

Az energiahatékonysági beruházásokkal összefüggő adókedvezmények rendszere jelentősen átalakult tavaly év végén és ez nehéz helyzetbe hozza a cégeket. Egyúttal fontos hangsúlyozni, hogy a folyamatban lévő beruházások esetén még nem késő élni az adókedvezmény adta lehetőséggel – olvasható a Niveus Consulting Group közleméényében.