Szó sincs sáveltörlésről, láthatáron a kamatcsökkentés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) fokozatosan csökkentheti az alapkamatot az év hátralévő részében – mondta Karvalits Ferenc, a jegybank elnökhelyettese a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

Az MTI-Eco által idézett interjúban Karvalits kifejtette, ha marad az alapvető inflációs forgatókönyv, nem merülnek fel új kockázatok, akkor feltételezhető, hogy a júniusi kamatmérséklés csupán az első volt. A további monetáris lazítások időzítését és mértékét esetről esetre dönti majd el a monetáris tanács.

A jegybankár szerint a legutóbbi kamatcsökkentést jól fogadta a piac, amennyiben a forint és a kormánykötvények erősödtek, a közgazdászokat csak az időzítés, és nem pedig az enyhítés ténye lepte meg. Lehetett valami hiba a lépés kommunikációjában, és ebből tanulni kell – fogalmazott Karvalits, hozzátéve: nem hangsúlyozták eléggé, hogy az alapvető a jegybanki előrejelzés rendben van.

Az állampapírok hozamába hat-tizenkét hónapos távlatban beárazott kamatpálya mérsékelt, de többé-kevésbé folyamatos központi kamatcsökkentésre mutat, és ez, jelenlegi ismereteink szerint, nagyjában-egészében megfelel a központi bank gazdasági és kockázatértékelési várakozásának – mondta az elnökhelyettest a hírügynökség. A jegybank óvatos lesz a jövőben is, erősen figyelni fog minden új tényezőre, amely veszélyeztetheti a középtávon 3 százalékos tizenkét havi inflációs célját, és figyelnie kell a nemzetközi piacok „kockázatétvágyára” is – tette hozzá Karvalits, s rámutatott: az MNB-nek törekednie kell a gazdasági növekedési áldozatok mérséklésére, de a fő gondja: tartani az inflációs célt.

Tévednek azok a befektetők, akik azt hiszik, hogy a forint ereje irányítja a kamatdöntéseket, jóllehet az árfolyam kétségtelenül jelentős tényező az infláció alakítói között. Más gazdasági és pénzügyi körülményeket nem számítva, a középtávú inflációs célt igen széles árfolyam-ingadozás közben is el lehet érni – derül ki a nyilatkozatból, amely szerint a forint hivatalos árfolyamsávjának megszüntetése nincs napirenden, és az sem játszik szerepet a kamatdöntésekben, ha a forint közel kerül a sáv széléhez.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

NAV: 2025-től lesz teljes az eÁFA rendszer

Számos új funkció bevezetésén van már túl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eÁFA rendszere, melynek fejlesztése egészen 2025-ig el fog tartani. A könyvelőszoftverekre ezen a téren is egyre nagyobb szerep hárulhat, a hagyományos nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK kivezetése ugyanis már napirenden van – derült ki a Kulcs-Soft által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.

2024. május 29.

Szakértői vélemény az adóeljárásban

Lengyelországban vásárolt, Ukrajnában forgalomba helyezett busz póttartályában talált komoly mennyiségű gázolajról szóló érdekes jogesetet ismertetünk. Előtte elmondjuk, mit kell tudni a szakértői véleményről az adóeljárásban.