A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A reformkorban megindult polgári fejlődés csak nagyon lassan éreztette hatását a szőlővel és borral kapcsolatos állami szabályozásban. Még a kiegyezés idején is alapvetően adóbevételi forrásként tekintettek az ezzel kapcsolatos tevékenységekre, termékekre. A változást természeti katasztrófák és visszaélések kényszerítették ki.
Mënjünk innen el, mert itt mëgvernek, / Në menjünk addig el, míg hegedülnek /
Hozz bort a magyarnak, pálinkát a tótnak, / Sört a nímëtnek!
(Nagyszalontai bordal – Kodály Zoltán gyűjtötte Nagyszalontán, 1917-ben)
A szőlővel, borral kapcsolatos középkori adózásról, illetve a szőlő- és borszentekről két korábbi írásban is értekeztem. Az adózás alapvetően a Biblián alapult, tizedet kellett fizetni az egyház és a földesúr felé, illetve a bor kereskedelmi célú szállítása után a vámhelyeken.
A szőlőtermelésre és a borkészítésre nem voltak állami előírások, legfeljebb a földesúr elvárásait kellett teljesíteni, de ez nem igazán jelentett gondot, mert a magyar ember a bort szerette.
A korcsmáltatásra – borkimérésre – már voltak előírások, ezekről is szóltunk az elsőként említett írásban.
Szüret a Monarchiában (korabeli metszet)
A forradalom és szabadságharc idején
A reformkori országgyűléseken (1827-1847) a szőlő és a bor termelése, előállítása nem volt önálló téma, mindössze egy 1827-es törvénycikk foglalkozott a témával (1827. évi XXXI. törvénycikk a szőlőmivelés és a borkereskedés helyreállitásáról a tokaj-hegyaljai országrészekben). Ez a bizonyos „helyreállítás” a hegyaljai borvidéken – az országos gyakorlattól eltérően – alkalmazott kereskedelmi űrmértékekre vonatkozott, utalva korábbi törvényekre (pl. az 1807. évi XXII. törvénycikkre, amely a mértékek és pénzláb egyenlősitéséről szólt).
Az 1848. évi 12 pont több pontja is szólt az adózásról, ezek az úgynevezett áprilisi törvényekben lettek kodifikálva. Kimondták a közös teherviselés elvét, megszüntették az úrbéri terheket, illetve a papi tizedet. A törvényeket V. Ferdinánd aláírta, így azok a magyar jogrend részévé váltak. A részletszabályok megalkotása az Országgyűlés hatáskörébe került, de a szabadságharc eseményei miatt ez elhúzódott. Ez azt jelentette, hogy az adózás – elvileg – a korábbi szabályok szerint történt, bár a hadiesemények miatt ennek végrehajtása igen kétséges volt.
„A szőlőhegyek, ahol a parasztok által bírt szőlők túlnyomó része feküdt, nem tartoztak az úrbéres telekhez, így rájuk nem vonatkoztak az áprilisi törvények rendelkezései. A szőlőbirtokos jobbágyok viszont természetesen a szőlőket is felszabadultnak tekintették a dézsmaadás alól.” (Fónagy Zoltán)
Az Országgyűlés 1848. szeptember 15-én határozatilag kinyilatkoztatta, hogy “a szőlő után járó úri dézsma, vám és másnemű adózások a törvény által meghatározandó méltányos kárpótlás mellett teljesen megszüntetni rendeltetett.” (Fónagy Zoltán)
Végül 1849-ben született meg az adókról szóló 1849. évi VII. törvénycikk, de már a Habsburg-ház trónfosztása után, a szabadságharc bukása miatt pedig a törvény végrehajtása is ellehetetlenült. Elvileg a földterületek, a pálinka előállítása, valamint az italmérés után kellett volna adózni.
A szabadságharc bukása után az osztrák szabályok szerinti adózás vonatkozott a magyar területekre is (még az áprilisi törvényeket sem fogadták el), de ezek végrehajtása még nehezebb volt, a nemzeti ellenállás egyfajta megnyilvánulásává vált az adók meg nem fizetése (erről többször is írtunk korábban).
Magyarország filoxérával fertőzött területei 1890 körül
A kiegyezés után
A felhalmozódott boradót a kiegyezés után megpróbálta a kormányzat beszedni. Ehhez részletfizetést, hitelt, az adó egy részének az elengedését is kilátásba helyezte. A részletes szabályok a szőlőbirtok után járó tartozások megváltásáról szóló 1868. évi XXIX. törvénycikkben jelentek meg.
A bortermelőket nemigen hatotta meg, hogy az osztrákok helyett most már a nemzetiszínű kormányzat szerette volna megcsapolni a bugyellárist. Erre utal az is, hogy a következő fél évszázadban még jó néhány alkalommal próbálták törvényi előírásokkal a hátralékokat rendezni, így 187-ben, 1875-ben, 1883-ban, sőt még 1918-ban is született erre jogszabályi rendelkezés. A részletszabályok meglehetősen terjedelmesek, így azok idézésétől eltekintünk.
A korábban szokásos adómértékekhez sem nyúltak hozzá, a korábbi szabályok meghosszabbításáról rendelkeztek csak.
Az első kiegyezés utáni adószabály 1868-ban született meg, a mértékekhez ez a törvény sem nyúlt hozzá:
1868. évi XXXV. törvénycikk a bor- és húsfogyasztási adóról 2. § szőlős gazdáknál a negyven akóig terjedő évi bortermésből átlagosan két akó, s a negyven akót haladó termésből öt százalék nem esik fogyasztási adó alá. Ezen adómentes bormennyiség azonban tizenöt alsó-ausztriai akónál több nem lehet, és ha el nem fogy az év leforgása alatt, a maradék a következő évre adómentes borkészlet gyanánt át nem vihető. |
Egy alsó-ausztriai akó 56,589 liternek felelt meg, így az adómentesség 1-8,5 hektoliter között mozoghatott az adómentes bor mennyisége a termelőnél.
Az adómértékekben a bor- és húsfogyasztási adóról szóló 1875. évi XXVIII. törvénycikk hozott változást, amennyiben a korábbi bécsi akó helyett hektoliterben határozták meg a fizetendő adó összegét:
A bor- és húsfogyasztási adó-árszabás
|
A változásra azért volt szükség, mert 1876. január 1-jétől Magyarországon is bevezették a méter-liter-kilogramm (stb) alapú új mértékrendszert (1874. évi VIII. törvénycikk a métermérték behozataláról).
A kiegyezés – összességében – mégis jelentős fejlődést eredményezett a szőlő és bortermelésben is (miként a gazdaság egészében is). Ebben nem kis szerepe volt a feudális terhek csökkenésének. Megjelentek a fejlett borászati technológiák, Magyarország kiváló eredményeket ért el a nemzetközi borversenyeken, fellendült a borexport. A magyar bor világpiaci helyzetét jól jellemzi, hogy Angliába, sőt a tengerentúlra is szállították, a tokaji aszút gyógyszerként értékesítették. Ekkoriban Magyarország volt a világ harmadik bortermelője.
Szén-diszulfid (szénkéneg) injektor. A szénkéneggel való gyérítést először Thénard francia szőlőbirtokos alkalmazta ültetvényeiben az 1860-as évek végén (Hans Pühringer festménye, 1904)
És megjelent a filoxéra …
A szőlő- és bortermelést érintő igen jelentős változás 1875-től következett be: megjelent a filoxéra, más néven szőlőgyökértetű.
A faj első magyarországi előfordulását 1875-ben egy távirdai főtiszt, Gerger Ede észlelte, aki egy Pancsováról csomagban küldött gyökeres szőlővesszőn figyelt fel a kártevőre, s ezt követően értesítette a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztériumot.
A hatóságok – az akkori viszonyokhoz képest – igen gyorsan léptek, már 1876-ban törvény rendelkezett a fertőzött terület irtásáról, az új telepítések tilalmáról, illetve az állami kártérítésről:
1876. évi XXIX. törvénycikk a phylloxera rovar terjedésének meggátlásáról (részlet) 1. § Pancsova város határában a phylloxera által meglepett területen és az azt szegélyző ép részeken, szakértőileg meghatározandó kiterjedésben a szőlő-tőkék gyökerestől kiirtandók. 2. § A kiirtott területen a szőlőmüvelés 8 év tartamára eltiltatik és ez idő alatt a terület folytonos közigazgatási felügyelet alatt tartatik. 3. § Az irtás alá került szőlők tulajdonosai kárpótlásban részesülnek, melynek összege következő módon állapittatik meg: a szőlő a vidéken szokásos adás-vevési árak alapján közigazgatási uton megbecsültetik; az ekként megállapitott becsárakból levonatik: azon értékcsökkenés, mely a phylloxera által meglepetés vagy a vészes szőlők közelsége folytán keletkezett; levonatik továbbá a forgatott föld teljes értéke, mely a 2. §-ban foglalt megszoritással a tulajdonos birtokában marad. 4. § Az ország más részének a phylloxera által való meglepetése esetére felhatalmaztatik a földmivelés-, ipar- és kereskedelmi minister, hogy a vész továbbterjedésének megakadályozása iránt, ugy a kellő közigazgatási rendszabályok, mint a költségek tekintetében, a szükséghez képest intézkedhessék. |
Sajnos a korai intézkedések ellenére sem sikerült a fertőzés elterjedését megállítani, a következő két évtizedben 666 820 kataszteri hold szőlőből 391 217 pusztult el. A szénkénegezés ugyan megoldást jelenthetett, de valószínűleg nem volt eléggé általános a használata. A pusztítás a kötöttebb talajokon sokkal súlyosabb volt, a homoktalajban nem élt meg a szőlőgyökértetű. Ez kedvezően hatott a homoki szőlőfajták elterjedésére, illetve az ebből készült borok fogyasztására, kereskedésére.
Filoxéra vagy szőlőgyökértetű, és kártétele a szőlőben
Csak 1883-ban jelent meg az első, érdemi intézkedéseket is tartalmazó törvény, amely a károk miatt adómentességet biztosított a termelőknek:
1883. évi XVII. törvénycikk a phylloxera vastatrix terjedése ellen teendő óvintézkedésekről (részlet) 7. § Azon szőlőkben, a hol a phylloxera létezése szakértőleg megállapittatott, valamint azok közvetlen környezetén a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister a szőlőtőkéket a tulajdonosoknak kárpótlásra való igénye nélkül kiirtathatja. A kiirtott területeken a szőlőujitás és mivelés a nevezett minister engedélye nélkül tilos. 8. § Azok a szőlőterületek, a melyeken a phylloxera dulása következtében a mivelés megszünt, mindaddig, mig pusztán maradnak, a földadó fizetése alól mentesek. Ezen adómentesség azonban 6 évnél tovább nem terjedhet. Az adómentesség mivelés abbanhagyására következő évvel veszi kezdetét és végződik akkor, a mikor a terület tényleg ismét valamely mivelési ág alá kerül, illetőleg a hat év letelte után. Az uj mivelés alá vett területek a tényleg alkalmazott mivelési ág szerint veendők földadó alá. 9. § A szőlőnek phylloxeramentességét biztositó homokterületeken uj szőlők hat évi adómentességben részesülnek. Az elárasztásra berendezett uj szőlők, a viznek egyszerü bevezetése mellett hat havi, vizemelő gépek vagy ártézi kutak alkalmazása mellett tiz évi adómentességben részesülnek. |
További mentességeket biztosított a filoxérának ellenálló amerikai szőlők telepítése, illetve ezekbe való oltás után a szőlőterületeknek adandó ujabb állami kedvezményekről szóló 1891. évi I. törvénycikk. Ennek 2.§-át idézzük be, mert ez tartalmazza az említett rendelkezést:
2. § Az 1883:XVII. tc. 9. §-a következőképen egészittetik ki: Az amerikai szőlővesszőkkel beültetett s az 1-ső § alá nem tartozó területek, tekintet nélkül arra, hogy előbb minő mivelési ág alá tartoztak, a beültetésre következő évtől kezdve hat évi adómentességben részesülnek. Kizárólag amerikai alanyba ojtott európai szőlőfajokkal eszközölt és összefüggő területet képező ültetvények, valamint az olyanok is, melyek amerikai szőlővesszőkkel ültettetnek be, s európai szőlőfajokkal utólag ojtatnak be, a beültetést követő évtől kezdve tiz évi adómentességben részesülnek. A viznek csatornázás általi bevezetése vagy vizemelő gépek vagy ártézi kutak alkalmazása mellett elárasztásra berendezett uj szőlők 10 évi adómentességben részesülnek. |
Szénkénegező készülék
A filoxérának az ország egész gazdaságára katasztrofális hatása volt, ez is indokolta azt, hogy 1940-ig félszáz további törvény foglalkozott a kártétellel, kártalanítással, illetve az új telepítések létesítésével. Ezek közül is kiemelkedik a phylloxera által elpusztitott szőlők felujitásának előmozditása tárgyában rendelkező 1896. évi V. törvénycikk, amely egységes szabályozást adott az előzőekre. Különösen fontos a törvénycikk első két paragrafusa, amely az intézkedéseket tartalmazza, illetve mindezekhez pénzügyi forrásokat is rendel:
1. § A földmivelésügyi minister utasittatik, hogy a) a) phylloxera által elpusztitott szőlők felujitására szükséges szőlővesszőknek és szőlőoltványoknak a közgazdaságilag fontosabb hegyvidékeken nagy mennyiségben való termelését és jutányos áron való kiszolgáltatását biztositó intézkedéseket tegyen; b) az uj irányu szőlőmivelés ismereteinek népszerü terjesztése végett, az ujonnan felállitandó telepeken, a munkások dijazása mellett, rendszeres tanfolyamokat szervezzen; c) a székes-főváros határában vagy közelében, a szőlőmivelés czéljaira szolgáló központi kisérleti állomás szervezése mellett, a szükséghez képest a fontosabb hegyvidékeken is létesitsen és rendezzen be kisérleti telepet; d) a felujitott szőlők vidékein mozditsa elő a pinczeegyletek felállitását, esetleg segélyezze is azokat. 2. § Az 1. §-ban megjelölt czélokra szükséges befektetési költség 1.200,000 forintban állapittatik meg. |
A szőlő- és bortermelés filoxéravész utáni megújításában olyan jelentős szőlőnemesítők értek el nemzetközi szintű eredményeket, mint például Mathiász János, aki mintegy 3700 szőlőfajtát nemesített, ezekből több tucatot ma is termesztenek.
Mathiász János mellszobra a Kossuth téren
Fontos kiemelni a tudományos munka mellett az ismeretterjesztés szerepét is (lásd az előző törvényi rendelkezéseket), előadásokon, könyvekben, folyóiratokban népszerűsítették a modern termelési és bortechnológiai ismereteket. A szőlőművelés területe 1913-ra elérte a filoxéravész előtti szintet.
A filoxéra károkozója ma is velünk van. Kisebb károk keletkeztek a rendszerváltást (1990) követően műveletlenül hagyott szőlőterületeken, de a nagyüzemi módszereknek és az ellenálló fajtáknak köszönhetően a károk kordában voltak tarthatóak.
Irodalom:
Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)
Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!