Szűkült az unióval adózási szempontból nem együttműködő országok listája


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Unió illetékes tanácsa törölte a Seychelle-szigeteket, a Nagy-Britannia tengerentúli területének számító, a Kis-Antillák szigetcsoporthoz tartozó Anguilla szigetet, valamint a szintén a Karib-térségben található Dominikai Közösséget, a listán kilenc joghatóság maradt.

Az uniós pénzügyminisztereket tömörítő tanács (Ecofin) luxembourgi ülését követően közölte: a három felsorolt ország, illetve terület már a közösen kitűzött határidő előtt sikeresen végrehajtotta mindazokat a reformokat, amelyek szükségesek a jó adóügyi kormányzás uniós elveinek való megfeleléshez.

Nem teljesítették a vállalásaikat

A listán Vanuatu, Szamoa, az Egyesült Államok fennhatósága alatt álló Amerikai Szamoa, Trinidad és Tobago, Palau, Panama, Guam, Fiji (Fidzsi-szigetek), valamint a Virgin-szigetek szerepel, mert a tanács indoklása szerint ezek a joghatóságok nem hajtották végre azokat az adóreformokat, amelyekre kötelezettséget vállaltak.

európai unió

A jegyzék azokat az országokat, illetve területeket tartalmazza, amelyek nem folytatnak konstruktív párbeszédet az EU-val az adóügyi irányításról, vagy pedig nem teljesítették határidőre az uniós kritériumoknak való megfeleléshez szükséges reformok végrehajtására tett vállalásaikat.

Azok az országok, illetve területek, amelyek még nem felelnek meg az összes nemzetközi adóügyi standardnak, de kötelezettséget vállaltak reformok végrehajtására, együttműködőnek minősülnek, és az aktuális helyzet áttekintéséről szóló külön dokumentumban szerepelnek.

Törökországtól még várnak intézkedéseket

Ezekkel összefüggésben a tanács arról tájékoztatott, hogy Costa Rica, Hongkong, Malajzia, Észak -Macedónia, Katar és Uruguay még nem felelnek meg az összes nemzetközi adózási szabványnak, de elkötelezték magukat az adóügyi jó kormányzás elveinek végrehajtása mellett. Ausztrália, Szváziföld és a Maldív-szigetek minden adóügyi kötelezettségét teljesítette, ezért ezeket az országokat el kell távolítani a dokumentumból.

Emellett emlékeztettek: a legutóbbi, februári felülvizsgálat alkalmával a tanács felkérte Törökországot, hogy hárítsa el az adóügyi információcsere akadályait és aktiválja automatikus információcsere-kapcsolatát mind a 27 uniós tagállammal. Annak ellenére, hogy azóta számos előrelépés történt, további intézkedésekre van szükség Ankara részéről – tették hozzá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.