Tállai: a cégek 40 százaléka megbízható adózó
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A második negyedéves rangsoroláskor a NAV az 538 ezer magyarországi cég közül 208 ezernek adta meg a megbízható státuszt, e vállalkozások kaphatják kézhez az általános 75 napnál 30 nappal korábban a visszaigényelt általános forgalmi adót – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
Az államtitkár kiemelte: 2018-tól a jó minősítésű adózóknál további 15 nappal, 30 napra rövidül az áfa kiutalási határidő.
A második negyedéves rangsoroláskor mintegy 295 ezer vállalkozás került az átlagos kategóriába, míg kockázatos minősítést majd 34 ezer cég kapott – tette hozzá Tállai András.
Kérdésre az államtitkár elmondta: ha egy cég kockázatos minősítést kap, de rendezi tartozását, akkor már a soron következő minősítéskor kikerül ebből a kategóriából. Több vállalkozás él is a lehetőséggel, és igyekeznek mielőbb kikerülni a szigorúbb szabályokkal, szankciókkal járó minősítésből. Az első negyedévhez képest a másodikban mintegy két és félezerrel csökkent a kockázatos cégek száma.
A tavaly debütált cégbesorolási rendszer lényege, hogy az adóhivatal negyedévente három kategóriába sorolja a Magyarországon működő gazdálkodókat – emlékeztetett Tállai András.
Megbízható, jó minősítést kaphat az a társaság, amely időben és pontosan befizeti az adót, kockázatosnak pedig azok a vállalkozások számítanak, amelyek súlyosan megszegik az előírásokat. Általános minősítést az kap, amelyik nem sorolható se a megbízható, se a kockázatos adózók közé – magyarázta az államtitkár.
A korábbi visszautalással egyszerre jár jól a vállalkozás és a költségvetés is. Az adóbefizetések ugyanis időben és hiánytalanul megérkeznek az államkasszába, a cég gyorsan hozzájut az összeghez. Az első rövidebb idejű kiutalás márciusban történt, akkor nagyjából kétszázmilliárd forintot utalt ki a NAV a megbízható cégeknek – ismertette.
Tállai András kiemelte: a megbízható cégek adóhatósági ellenőrzése nem tarthat tovább 180 napnál, továbbá bevallási, bejelentési hiányosságok esetén a NAV előbb tájékoztatja az érintett céget a problémáról, és büntetést csak akkor szab ki, ha a vállalkozás nem reagál a felszólításra.
A bírságok is alacsonyabbak e cégeknél: a kiszabható mulasztási, vagy adóbírság felső határa az általános szankció 50 százaléka lehet. Ezek mellett a jó minősítésű társaságoknak – kisebb elmaradásra – évente egy alkalommal legfeljebb 12 havi automatikus fizetési könnyítés jár, mégpedig pótlékmentesen – tette hozzá.
(MTI)