Támogatást kapnak az automaták tulajdonosai


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az étel- és italautomaták felügyeleti egységének támogatásáról szóló NGM rendelettervezet szerint a kormány felügyeleti egységenként 120 ezer forint támogatást ad az úgynevezett automata felügyeleti egység beszerzéséhez az élelmiszer-automásoknak – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzési tapasztalatai szerint a gépek jelentős része az adók megfizetése nélkül üzemel, ezért szükséges az automata felügyeleti egység, amelynek segítségével az adóhivatal éppúgy nyomon tudja követni az étel- és italautomaták forgalmát, mint a pénztárgépekét – írja közleményében a tárca.

A szektor fehérítésének utolsó állomása az automaták felügyeleti egységgel történő ellátása, amely egy hatóságilag vizsgált és engedélyezett műszaki berendezés. Ezzel a lépéssel – a trükközések elkerülése és kizárása érdekében – a kormány megvédi a szektor tisztességes vállalkozóit a bevételeltitkolást üzletvitelszerűen alkalmazó adócsalóktól. 

A tárca emlékeztet: már az első lépésben bevezetett regisztráció is fehérítette a szektort, ennek köszönhetően a nem legálisan működő étel- és italautomaták majd 20 százalékát (mintegy 5 ezret) még 2015-ben leszerelték az üzemeltetők.

A rendelettervezetet június 28-tól három napon keresztül bárki véleményezheti.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Áfacsalókra csapott le a NAV

Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.

2024. május 2.

Svédország – kis nép, nagy teljesítmény

A svédek büszkék hazájukra és erre minden okuk megvan. Az ország versenyképes, a gazdaság nemcsak a hagyományos ágazatokban, hanem a high-tech szektorban is nagyon jó teljesítményt nyújt, a jóléti társadalom stabilitást, biztonságérzetet ad minden polgárnak. Svédország közismerten magas adózású országnak számít, a magas színvonalú jóléti szolgáltatások és biztonsági háló alapja a magas adójövedelem.