Tavaly mintegy 1,5 millió árucikket foglaltak le szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt


Mintegy 1,5 millió árucikket foglaltak le tavaly Magyarországon szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala szerdán.

A közlemény szerint Magyarországon a vámeljárásban regisztrált esetek száma 2021-2022 között 21 százalékkal 694-ről 837-re nőtt, míg a visszatartással érintett árucikkek száma tavaly 42 százalékkal csökkent nagyjából 124 ezerre az előző évi 215 ezerről.

Hozzátették, hogy a hamisított termékek zöme továbbra is Kínából érkezik (főként csomagolóanyagok), Törökországból pedig főleg hamis ruházati cikkek jönnek, és Hong Kongból érkező főleg hamis mobil alkatrészek is gyakoriak a lefoglalt, potenciálisan jogsértő termékek között.

A hamisítványok továbbra is postán és futárszolgálatokon keresztül, főleg tengeren és közúton érkeznek – írták. A lefoglalt áruk által megsértett szellemitulajdon-jogok típusait tekintve továbbra is az európai uniós, nemzeti és/vagy nemzetközi védjegyek jelentik a leginkább megsértett oltalmi típust – olvasható a közleményben.

Az Európai Unió Bizottságának Adóügyi és Vám Főigazgatósága (DG TAXUD) és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) kiadott legfrissebb jelentéséből kiderült: szellemi tulajdoni jogsértés gyanúja miatt 2022-ben az Európai Uniós tagállamok vámhatóságai több mint 2 milliárd euró értékben foglaltak le árukat. Az uniós belső piacon ilyen jogsértés gyanúja miatt lefoglalt áruk száma 2022-ben 26 százalékkal (53 millióról 67 millióra) emelkedett.

Mind a lefoglalt áruk száma (97 százalék), mind értéke (93 százalék) szempontjából hat tagállamhoz köthető a lefoglalások zöme: közülük Olaszország áll az első helyen.

Magyarországon az eljáró hatóságok 2021-ben nagyjából 747 ezer hamisított árucikket foglaltak le csaknem 30 millió eurónyi összértékben, 2022-re ez a duplájára növekedett: közel 1,5 millió darab árucikk, mintegy 41 millió euró összértékben – emelték ki. Tavaly játékokból foglaltak le a legtöbbet, ezt a cigaretták, csomagolóanyagok követték. Az áruk értéke alapján pedig a játékok és az ékszerek vezették a lefoglalt áruk „élmezőnyét” – közölték.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Nyugdíjbiztosítás: nem jár automatikusan az adójóváírás!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja. Ez azonban nem jár automatikusan: az összeget csak azok számlájára utalja az adóhatóság, akik ezt a május 21-ig benyújtandó szja-bevallásukban külön igénylik – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.