Nem emelné az adókat az új francia kormány
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Új Széchenyi terv foglalkoztatás bővítési céljait hatékonyabban szolgáló munkaügyi szervezet várhatóan 2011 januárjában a munkaadók és a munkavállalók rendelkezésére áll majd – mondta a Napi Gazdaságnak Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A lap hétfői számában megjelent interjú szerint Czomba a célzott járulékcsökkentésben látja a leszakadó térségek és a hátrányos foglalkoztatási helyzetű csoportok munkapiaci lehetőségeinek javítását.
Kifejtette azt is: ősszel átalakítanák a munkanélküli ellátásokat és a munkaügyi kirendeltségek működését, elkezdődik az új Munka Törvénykönyve (Mt.) kidolgozása – írja a lap.
Az államtitkár elmondta, hogy a jövőben a termelő beruházások támogatása lesz hangsúlyos. Megerősítette, hogy összehívják az OÉT-et és a valódi társadalmi érdekegyezetés mellett foglalt állást.
Forrás: FN.hu
Franciaországnak „vasárnap előtt” meglehet az új kormánya – jelentette be Michel Barnier miniszterelnök csütörtök este, miután bemutatta Emmanuel Macron államfőnek a 38 kormánytag nevét tartalmazó listát.
Közel húszezer hamis játékot foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy budapesti játékbolt titkos raktárában.
Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!Az áfát 1992-ben vezették be, az elsősorban az ipar és a kereskedelem adóztatására fókuszál. Algériában az áfa a szolgáltatásnyújtás helyett az “egyéb műveletekre” vonatkozik, ide tartoznak például az átruházott jogok, a bérbe adott eszközök vagy az elvégzett tanulmányok. Jöjjenek az érdekes részletek!
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!