Templomosok – Felemelkedés és bukás (2. rész)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Troyes-i zsinat megteremtette annak feltételeit, hogy a Templomos Lovagrend egyszerre működjön szerzetesrendként és harcoló alakulatként is. Egy évtizeddel később II. Ince pápa erősítette meg a Rend privilégiumait. Ezt követően vált egyre gazdagabbá a lovagrend. A hatalmas vagyon magával hozta a gőgös magatartást, az irigyeket, nem csoda, hogy szemet vetett a francia király a kincsekre, amit gyalázatos eszközökkel szeretett volna megkaparintani.

Látom, mily kegyetlen az új Pilátus,

neki ez nem elég; jogtalanul

a Templomosokra támad mohón.

Ó, Uram! Mikor láthatom örömmel

a bosszút, amely ma még rejtve van,

s amely haragodat megédesíti?

(Dante: Isteni színjáték, Purgatórium, 20. ének)

A templomosok 1118. évi megalakulásától a pápai elfogadásig egy évtized telt el. Hugues de Payns és további öt templomos 1127-ben európai körútra indult Jeruzsálemből, céljaik voltak megszerezni a pápai elismerést, valamint a működés elvi, anyagi és emberi hátterének megteremtése.

Sokat segített a népszerűsítésben de Payns rokona, Clairvaux-i Bernát (a későbbi Szent Bernát), aki A templomos lovagokhoz: az új lovagság dicsérete (Liber ad Milites Templi de laude novae Militiae) című írásában feloldotta a szerzetesi élet és a harcoló (gyilkoló) lovag közti ellentmondást, illetve irányelveket adott a Rend szabályzatának megalkotásához.

Szóltunk még az első részben a Rend szervezetéről, a belépés feltételeiről, szabályzatáról.

templomosok

Szép Fülöp, Franciaország királya (pergamen-miniatúra,1550 körül)

A Rend felemelkedése

Az első nagymester Hugues de Payns lett, aki 1129-től 1136-ig töltötte be ezt a szerepet (már az első részben is jeleztük, hogy a „nagy” előtag nem igazán szerencsés, mert egyszerűen csak a „mester” titulust használták, de a nagymester terjedt el a Rend vezetőjeként, ezért ezt használjuk mi is az írásainkban). A nagymestereket életfogytig választották, ennek ellenére többször is előfordult, hogy a nagymesterek lemondtak posztjukról.

A Rend Nagymesterei

Hugues de Payns (1118/1119- †1136)

Robert de Craon (1136/1137- †1149)

Everard de Barres (1149- †1152)

Bernard de Tremelay (1152- †1153)

André de Montbard (1153- †1156)

Bertrand de Blanquefort (1156- †1169)

Philippe de Milly/de Naplouse (1169- †1171)

Eudes de Saint-Amand (1171- †1179)

Arnaud de Toroga (1180- †1184)

Gérard de Ridefort (1185- †1189)

Robert de Sablé (1189- †1193)

Gilbert Erail (1194- †1200)

 

Philippe de Plessiez (1201- †1209)

Guillaume de Chartres (1210- †1219)

Pedro de Montaigu (1219- †1232)

Armand de Périgord (1232- †1244)

Richard de Bures (1244- †1247)

Guillaume de Sonnac (1247- †1250)

Renaud de Vichier (1250- †1256)

Thomas Bérard (1256- †1273)

Guillaume de Beaujeu (1273- †1291)

Thibaud Gaudin (1291- †1293)

Jacques de Molay (1293-1307. †1314. március 19., Párizs)

A hivatalos megalakulást követően több pápai bulla is jogokat állapított meg a Rend számára, illetve megerősítette a korábban adott privilégiumokat. A legfontosabb ezek közül II. Ince pápa 1139. március 29-i bullája (Omne datum optimum), amelyben egyértelműen kivette a Rendet és birtokait a püspökök és királyok fennhatósága alól, és kizárólagosan pápai fennhatóság alá helyezte őket. Ez lehetővé tette a Rend számára a püspököktől független káplánok Rendbe fogadását is.

A rendi kiváltságokat folyamatosan megkérdőjelezték az egyházi és világi méltóságok, ezért azokat a pápák újabb bullákkal folyamatosan megerősítették, gyakran további kiváltságokat is biztosítva nekik. Nem kevesebb, mint tizenkét ilyen megerősítésre került sor 1154 és 1194 között.

A Rend központja Jeruzsálemben volt, majd a Jeruzsálemi Királyság bukását (1187) követően Akkóba helyezték át (Akkót 1191-ben a harmadik keresztes hadjárat során foglalták vissza a keresztesek), Akkó elestét (1291) követően pedig Ciprusra vonultak vissza. Az európai szárazföldön tehát soha nem volt a templomosoknak központjuk, csak rendházaik, kincstáraik, földbirtokaik (stb.).

A Rend védőszentjének Szent Györgyöt választották, de Szűz Máriát is a védőszentjüknek tekintették.

Vagyonosodás

A pápai megerősítéseknek nem maradt el a hatása! A Rend kötelékébe való belépés viszonylagos függetlenséget jelentett az egyházi és világi uraktól (kivéve magát a pápát), illetve sajátos elvárás alakult ki az adományozások terén. „Illett” követni a legnagyobb adományozókat (ha bárki azt gondolja, hogy ilyen „példamutatás” ma is van, az minden bizonnyal jogosan látja így!), és a pápát követték a püspökök, a plébánosok, a királyokat a földesurak, a föld nélküli nemesség, de az egyszerű városi polgárok, a parasztok is csatlakoztak ehhez a trendhez, szerte Európában.

Három ilyen nagy adományozási hullám volt: 1130-40-ben, 1180-90-ben, illetve 1210-1220-ban. Az időszakok az alakuláshoz (pápai elismeréshez), illetve a 3. és 5. keresztes hadjáratok előtti időszakokhoz kapcsolhatóak, nyilván befolyásolták az adakozói szándékot a szentföldi események és az újabb hadjáratokra való készülődések.

Az adományok három kategóriába voltak sorolhatók:

pro anima adományozás: ez lehetett egy nagyobb adomány (amely gyakran egy rendház létrehozásának kiindulópontja volt), vagy kisebb földadomány, amely csak néhány telket érintett. Az adományozó motivációja az volt, hogy lelke üdvösségére vagy bűnei bocsánatára hivatkozhatott, ami a büntetések részbeni elengedésével, illetve a Purgatóriumban eltöltendő idő lerövidítésével járt együtt.

in extremis adományozás: ezt a fajta adományozást többnyire zarándokok tették elővigyázatosságból; az adományt a Szentföldre indulás előtt adták. Ez tulajdonképpen egy letét volt. Ezeket az adományok végrendeleti hagyatékká válhattak, például akkor, ha a zarándok nem tért vissza a Szentföldről.

– visszterhes adományozás: az adományozó ellenadomány fogadása érdekében járt el. Nem eladásról volt szó, hanem viszonzott adományról, amellyel az adományozót olyan juttatásokban részesítették, amely lehetővé tette számára a megélhetést. Sajátos életjáradékról volt ebben az esetben szó. A kedvezményezett (Templomos Rend) is nyertes volt ebben az adományozásban, mivel az ellenadomány kisebb értékű volt. Az ilyen típusú adományozás célja az adományozási folyamat megkönnyítése volt, annak tudatában, hogy egy ingatlan egészének vagy egy részének átruházása súlyosan befolyásolhatja az adományozó vagy örököseinek jövedelmét. Nem volt ritka, hogy ilyen esetekben konfliktusok alakultak ki a Rend és az örökösök között, a vitát olykor az igazságszolgáltatás útján rendezték.

Az adományok révén a Templomos Rend a XIII. század végére jelentős földbirtokokkal rendelkezett Európában. A legtöbb birtok Franciaországban és Angliában volt, de az Ibériai félszigeten, Németországban, Itáliában, sőt Magyarországon is voltak rendházaik, földbirtokaik. Ezek elterjedtségét mutatja az alábbi térkép:

templomosok

Templomos érdekeltségek Európában (1300)

A zarándokok védelme és az ereklyék őrzése

Európából évente kétszer, tavasszal és ősszel indultak zarándokok a Szentföldre. Gyalogszerrel, lóháton, illetve ha meg tudták fizetni – hajóval tették meg (Nyugat Európából) a mintegy 12 ezer kilométeres utat.

Minden zarándok jogosult volt a templomosok védelmére. Ezt általában Jaffa, Jeruzsálem, a Jordán völgye, Betlehem, Názáret környékén biztosították, beleértve az oda vezető utakat is. A hajók Akkóban kötöttek ki, ahol a templomosoknak a legerősebb erődítményük is volt.

A templomosok számos ereklyével rendelkeztek. Birtokukban volt Szent Bernát palástja, a töviskorona néhány darabja, a Szent Kereszt töredékei, de ők őrizték 1204 és 1307 között a Torinói leplet, illetve 1222 után az Aranybulla egy példányát is. Az ezekhez való zarándoklat szintén jelentős bevételeket eredményezett a Rend számára.

templomosok

A zarándokok Konstantinápolyban csodálják a Passió ereklyéit és eszközeit. A bal oldali templomban a végzet lándzsája, a szögek és a Szent Kereszt. A jobb oldali templomban a töviskorona. (francia kézirat 1410 körül)

Hadjáratok, csaták

A templomosok részt vettek a második, harmadik és ötödik keresztes hadjáratokban is, illetve többször is részt vettek a jeruzsálemi királyok hadjárataiban. A templomosok képzett nehéz- és könnyűlovassága elitcsapatként működött a csatákban. Bár egy-egy hadjáratban, csatában legfeljebb csak néhány száz lovag vett részt, szerepük meghatározó volt.

Mivel életüket esküvel a hit védelmére, a muszlimok elleni harcra tették fel, ha elfogták őket, kíméletre nem számíthattak, a muszlimok az elfogott templomosokat kíméletlenül lefejezték. Ez alól kivétel volt a Gérard de Ridefort, aki az elvesztett hattini csata (1187. július 4.) után került Szaladin fogságába. Az elfogott templomosokat kivégezték, de Ridefort megmenekült. Legalábbis egyelőre. (A hattini csata elvesztése eredményezte a Jeruzsálemi Királyság bukását, és ebben Gérard de Ridefort-nak jelentős szerepe volt.)

templomosok

Ascalon ostroma (miniatúra, 1474 körül)

Két évvel később Szaladin már Akkó várát ostromolta, ennek során Ridefort a muszlimok fogságába esett, és 1189. október 4-én őt is kivégezték.

A legfontosabb csaták, amelyekben a templomos csapatok is részt vettek:

– Ascalon második ostroma (1153. augusztus 16.);

– Montgisardi csata (1177 november 25-én);

– Hattini csata (1187. július 4.);

– Arsoufi csata (1191 szeptember 7-én);

– Mallorca meghódítása (1229. szeptember 5.);

– Mansourah-i csata (1250. február 8-án).

Bukás

Akkó elestét követően tehát a Rend visszavonult Ciprus szigetére. A Szentföld elvesztése után a Rend főtevékenysége (a zarándokok védelme, harc a Szentföld védelmében) „kiüresedik”.

Jacques de Molay nagymester többször is próbálkozik Európában – főleg Franciaországban, illetve a pápánál – újabb keresztes hadjáratot indíttatni, sikertelenül.

VIII. Bonifác pápa 1303-ban meghalt, az utána következő XI. Benedek pápa nyolc hónap után szintén meghalt. A pápai trónra 1305-ven V. Kelemen néven ül új pápa, aki megpróbálja rendezni a szentföldi viszonyokat is, ezért 1306-ban magához hívatja a lovagrendek nagymestereit.

Jacques de Molay nagy ívű keresztes hadjárat terveit mutatja be a pápának, de nem sikerül eredményt elérnie, az Avignonban székelő pápa kiszolgáltatott helyzetben van a francia király felé, így nagyon óvatosan jár el ilyen kérdésekben.

IV. (Szép) Fülöp francia király kincstára üres. A feltöltése érdekében szemet vetett a templomosok kincseire. A legjelentősebb kincstár Párizsban van (Temple). Jól eltervezett akcióval 1307. szeptember 13-a éjjelén a király katonái őrizetbe veszik a franciaországi templomosokat. Lefoglalták a Rend vagyonát, bezáratták a tagjait, majd eljárást indítottak ellenük a keresztény vallás meggyalázása, szimónia stb. miatt. Fülöp segítője, a per fővádlója Guillaume de Nogaret, egy kathár volt (a kathárokat a templomosok verték le Dél-Franciaországban). Egy hónappal később, október 13-án a nagymestert is letartóztatják.

templomosok

Templomos megcsókolja egy klerikus hátsó felét (Jacques de Longuyon kéziratos illusztrációja, Les Voeux du Paon, 1350 körül)

A kínzásokkal kicsikart vallomásokban sok templomos elismerte a bűnöket. Sokukat küldték a máglyára. Bár elvileg a templomosok felett csak a pápának volt joghatósága, ezt nem vették figyelembe.

Fülöpnek sikerült elérnie, hogy a pápa a Templomos Rendet feloszlassa, ez a Vienne-i zsinaton (1312. március 22.) meg is történt. A Rend vagyona a francia kincstáré, illetve a Johanniták Rendjéé lett.

A koncepciós eljárás nem állt meg a Rend feloszlatását követően sem, végül Jacques de Molay nagymester sem tudta elkerülni a halált, 1314. március 19-én küldték máglyára az ekkor 65-70 éves nagymestert Párizsban.

templomosok

Jacques de Molay és Geoffroy de Charnay a máglyán (Vergilius mester műhelyének miniatűrje, Grandes Chroniques de France , 1380 körül)

Fülöpnek sikerült elérnie, hogy más országokban is vizsgálatokat indítson a pápa, az uralkodók ezt el is rendelték, de lényegében eredménytelenül zárultak az eljárások, a bűnösséget nem állapították meg.

A Templomos Rend megszűnését követően a lovagok beléptek más rendekbe (főleg a johannitákhoz), sokan főleg az idősebbek, más életmódot választottak.

A jogtörténet, vagy inkább a jogtalanság történetének egyik legmocskosabb koncepciós eljárásában sok ártatlan embert küldtek máglyahalálra, illetve életfogytig szenvedhettek börtönben.

Hogy ebben mennyire volt vétkes V. Kelemen pápa, az ma is nagy kérdés. A 2002-ben megtalált Chinon-pergamen azt bizonyítja, hogy megpróbált tisztességesen eljárni a templomosok ügyeiben, de a végeredmény mégsem igazolhatja őt.

Maurice Druon hét regényből álló regényfolyamának az első felét ennek a pernek szenteli. Művében Jacques de Molay a máglyán megátkozza Fülöp királyt és Kelemen pápát, valamint Guillaume de Nogaret főügyészt, hogy egy éven belül kövessék őt a halálba. A király és a pápa valóban meghal egy éven belül, de a főügyész nem, mivel ő már egy évvel korábban meghalt. A megátkozás is csak dramaturgiai fogásként kezelhető az egyébként nagyszerű regényben.

&&&&&

A Rend történetének további részleteit az elkövetkező pénzügyekről szóló írásokban fogjuk részletezni, de csak olyan mértékben, amennyire azoknak kapcsolatuk van a pénzügyekkel.

Irodalom:

Clairvaux-i (Szent) Bernát: Az új lovagság dicséretére (fordította: Parragh Mónika)

Clairvaux, Bernard de: Éloge de la nouvelle chevalerie

Jones, Dan: A templomosok – Isten szent harcosainak felemelkedése és bukása (Kossuth Kiadó, Budapest, 2018)

La règle du Temple (Paris, 1886)


Kapcsolódó cikkek

2021. november 12.

Templomosok – Az első évtizedek (1. rész)

A templomos lovagok két évszázados történelme számos tanulsággal szolgálhat. Létük ideológiai alapját Szent Bernát teremtette meg. Működésük során mérhetetlen gazdagságot halmoztak fel, miközben maguk a lovagok szegények maradtak. Tekinthetjük őket az első multinacionális pénzügyi vállalkozásnak is. Bukásukat is gazdagságuk okozta: a pénz- és hataloméhes francia király koncepciós perében elbuktak.