Termékdíj-mentesség, termékdíj-fizetés meghatározása 2007-ben és 2008-ban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 206/2007. (VIII. 7.) Korm. rendelet módosította a környezetvédelmi termékdíj-mentesség, a termékdíj visszaigénylésének és átvállalásának, valamint a használt gumiabroncs behozatalának feltételeiről szóló 53/2003. (IV. 11.) Korm. rendelet mellékletét. Az új melléklet a jogszabály kihirdetését követő 8. napon (augusztus 15-én) lép hatályba.

A 2008-as évre vonatkozó mentességi kérelmeket szeptember 30-ig lehet benyújtani. A kötelezettek számára biztosítani kell ugyanakkor a felkészülési időt a feltételeknek való megfelelésre. A szakmai előkészítést végző Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium összefoglalója kiemeli, hogy a rendelet az egyes termékdíj-köteles termékek (csomagolás, hűtőközeg, rádiótelefon készülék) esetében csak 2007-ig határozza meg a mentességi feltételeket, így már az első félévben szükséges a rendelet módosítása, amely a mentességi feltételekben és a mentesség számításának módjában szükséges korrekciók tekintetében tartalmaz változtatásokat.

A melléklet I. fejezete a termékdíj-köteles termékekre vonatkozó mentesség feltételeit és a kötelező újrahasznosítás szabályait, a II. fejezet pedig a mentesség és a termékdíj-fizetés meghatározásának a módját állapítja meg az idei év tekintetében. A III. és IV. fejezet tartalmazza a 2008-ban irányadó rendelkezéseket.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.