Növekvő az öngondoskodási hajlam az idősebb generációk körében


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár kasszájába az adóvisszatérítések összegének több mint fele érkezik az 50 felettiektől.

Az öngondoskodás különböző formáival élők a törvényi módosítások révén az önkéntes pénztári befizetések után járó adókedvezményt idén első ízben nem kézhez kapták, hanem az összeget az általuk megjelölt pénztári számlára utalta az adóhatóság. A kedvezmény tehát nem tűnt el, csak adótámogatássá alakult át, szorgalmazva az érintettek tudatos öngondoskodását. Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztárhoz (OTP ÖNYP) visszaérkező adóvisszatérítérítési igazolások érdekes tendenciákra mutatnak rá.

Az OTP ÖNYP a kiküldött adóigazolások adatai alapján megállapította, hogy darabszámukat tekintve azok 43%-át az APEH az önkéntes nyugdíjpénztárba utalta vissza, amely viszont a teljes összeg 61%-ának felel meg. Azaz még akkor is, ha a tagok kevesebb mint fele kéri az adóvisszatérítés összegét az önkéntes nyugdíjpénztári számlájára, befizetéseik mértéke lényegesen meghaladja az átlagot, tehát fontos számukra az időskori megtakarításuk gyarapítása. Legnagyobb arányban (72%) az 51 és 60 közöttiek kérték az önkéntes nyugdíjpénztárba pénzük átcsoportosítását, és a befizetett összegek nagyságában is vezetnek. Őket a 41-50 év közöttiek követik, de befizetés nagyságában már a közvetlenül nyugdíjazás előtt álló, 60 feletti korosztály foglalja el a második helyet.

A 60 év feletti korcsoportba ugyan csak a pénztári tagok 2,4%-a tartozik, ők nem csak az adóvisszatérítések összegének 67%-át irányították önkéntes nyugdíjpénztári számlájukra, de az éves befizetések szintjén is az élen járnak. Mind az egyéni, mind a munkáltatókon keresztül érkező tagdíjak terén ők juttatják az átlagban legmagasabb összegeket az önkéntes pénzárhoz. Míg a 16-30 év közötti korosztály éves átlagos befizetése 220 725 Ft, addig a 60 év feletti korosztálynál ez 485 503 Ft, azaz több mint a duplája. ˝Ez arra enged következtetni, hogy megváltozott a tendencia: korábban az volt a jellemző, hogy a közvetlenül a nyugdíj előtt álló korosztály öngondoskodási hajlama elenyésző, és tagjaik általában az államtól várják a gondoskodást, a 2006-os év önkéntes nyugdíjpénztári befizetései és adóvisszatérítései fordított irányzatról árulkodnak. A nyugdíj célú megtakarítások egyre népszerűbbek az idősebb generációk körében is˝ – mondta Várnagy Anikó, az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

Az is kiderült, hogy az idősebb korosztály szívesebben költ a nyugdíjas évek megtakarításaira, mint a közvetlenül felhasználható egészségpénztári szolgáltatásokra. Utóbbiakra továbbra is a fiatalabb generációk választása esik, hiszen az egészségpénztárba befizetett összeget akár azonnal el is költhetik. Általában a 16-30 éves korosztály az adóvisszatérítések nagyobb hányadát egészségére, sportolásra vagy üdülésre fordítja, szemben az 51-60 éves, illetve a 60 feletti korosztály önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítási preferenciájával.

Az önkéntes nyugdíj-, illetve egészségpénztárba, valamint önsegélyező pénztárba befizetett összeg harminc százalékát, de legfeljebb 100 ezer forintot (többes jogviszony esetén 120 ezer forintot, 2020 előtt a nyugdíjkorhatárt betöltők esetében pedig 130/150 ezer forintot) egy az érintett által megjelölt pénztári számlára utalja az adóhatóság.

Forrás: Pénzcentrum


Kapcsolódó cikkek

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]

2024. május 24.

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

A kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett, az elmúlt évtizedben a magyar gazdaság teljesítménye nőtt, miközben az adóelvonás mértéke csökkent – mondta a pénzügyminiszter a Magyarország tíz legnagyobb adózója elismerés átadó ünnepségén pénteken, Budapesten.

2024. május 24.

A közvetett adózás rendszere Egyiptomban (1. rész)

Egyiptom modern áfa-szabályozása 2016-ra datálható, ekkor lépett életbe az új áfa-törvény, amely felváltotta a korábbi termék-szolgáltatás jellegű adót. A törvény két jelentős módosításon esett át, először 2020-ban, majd 2022-ben.