Terméktanács: a tej is legyen a rezsicsökkentés része


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rezsicsökkentési elem is lehetne a fogyasztói tej általános forgalmi adójának (áfa) 5 százalékra csökkentése – mondta a Tej Szakmaközi Szervezet és terméktanács elnöke csütörtökön.

 


Mélykuti Tibor erről Czerván Györggyel, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt, amelynek témája az uniós tejkvóta április elsejei kivezetése volt.

A tej terméktanács elnöke közölte, a csökkentésre már az idén is tettek javaslatot. Emlékeztetett: a magyar fogyasztó rendkívül árérzékeny, és a magyar tejtermékfogyasztás több mint fele tej.

Czerván György megismételte az FM korábbi álláspontját az ügyben, miszerint a szaktárca támogatja az alapvető élelmiszerek áfamérséklését, figyelembe véve az ország büdzséjének teherbíró képességét. Mint mondta, a fogyasztói tej áfájának csökkentése mintegy 18 milliárd forintba kerülne.

Új szolgáltatásokkal bővült az Adó Online:
  • díjmentes cikk és szaklap értesítő
  • kérdés-válasz szolgáltatásunk kényelmesebb használata
  • egyedi szaklap ajánlatok

Emlékeztetett: az áfacsökkentés a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hatáskörébe tartozik, és annak vezetője a későbbiekben – a magyar gazdaság teljesítményének függvényében – nem zárta ki az áfamérséklés vizsgálatát.

Az államtitkár utalt rá: az uniós tejkvóta a közös agrárpolitika egyik piacszabályozási eleme volt, amelynek megszüntetéséről még 2008-ban született döntés. Több ország így Magyarország sem használta ki a rendelkezésére álló kvóta mennyiséget. Magyarország 20-25 százalékkal volt alatta. A kvótarendszer megszüntetése versenyhelyzetet teremt, ami nemcsak kihívás, hanem lehetőség is a magyar tejtermelők számára.

Annak érdekében, hogy az ágazat élni tudjon a lehetőséggel, a minisztérium megemelte a közvetlen támogatás összegét. Ez 2014-ben még 28,93 milliárd forint volt, az idén 49,43 milliárd forintra nő. Az állatjóléti támogatás összege mindkét évben 8 milliárd forint. Felhívta a figyelmet: a tej terméktanáccsal történt konzultáció alapján létrejön egy 420 millió forintos marketing alap is, amely a jó minőségű magyar tej népszerűsítését szolgálja.

Mélykuti Tibor arról beszélt, hogy az utóbbi években megerősödött a terméktanács, ezt az is alátámasztja, hogy a miniszter reprezentatív szakmaközi szervezetként ismerte el 2013-ban. A terméktanács elnöke reményét fejezte ki, hogy 2020-ig az élelmiszeripar fejlesztésére szánt 300 milliárd forintos forrásból a tejfeldolgozók fejlesztésére is lehet majd fordítani.

Jelezte: tejmarketingre a szakmaközi szervezet éves szinten, a saját tagjai által összeadott pénzből mintegy 150-180 millió forintot tud majd költeni. Sürgette ugyanakkor a feketegazdaság elleni még hatékonyabb fellépést, mind a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), mind a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) részéről. Ennek egyik jó eszközének nevezte a nemrégiben bevezetett elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszert (ekáer).

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.