Termelő cégeket vár az új eva
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az új vállalkozói adózást termeléssel foglalkozó társaságok választhatják – mondta a Magyar Nemzetnek az adóügyekért felelős helyette államtitkár.
A jövő év elején életbe lép az új adózási megoldás, amely „megtartja az eva helyes alapgondolatát, de elhagyja a kétes részleteket” – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek. Az új módszerhez reményeik szerint legalább két-háromszázezer cég és vállalkozó csatlakozhat majd, „a lehetőség a termeléssel foglalkozó társaságokat várja” – közölte Balog Ádám, hozzátéve, hogy az eva megszüntetéséről még nem született döntés.
Az evát most hatályos formájában az Adó Online tapasztalatai szerint jellemzően a szolgáltatói szférában tevékenykedő, kevés elszámolható költséggel rendelkező egyéni vállalkozók és cégek választják.
Balog Ádám az interjúban kiállt az egykulcsos adórendszer mellett: a tapasztalatok alapján kimondható, hogy leginkább az egykulcsos rendszer serkenti a legális munkavállalást, mert „nyilvánvaló gazdasági törvényszerűség, hogy a kisebb adót könnyebb kigazdálkodni” – mondta a Magyar Nemzetnek.